Húsvéti tojástartó nyuszi

Korábban már írtam, hogy egy kedves szülő felajánlotta, hogy szívesen készít nekem sablont, mivel nekik van otthon egy nyuszi formájú textil díszük. Úgy belelkesült, hogy minden gyerek számára készített egyet, és mivel a színe olyan, mint a nyuszié, úgy döntöttem, hogy nem sablonként fogjuk használni, hanem ez lesz a munkadarabunk alapja. 
Harmadoltam a WC gurigát, betekertük fehér selyempapírral, és ráragasztottuk a nyuszira. Szem, orr és száj rajzolása, fül ragasztása, és kész az asztali dísz. 
Utána tettem bele csokitojásokat, ugyanis szokásom, hogy én húsvétkor nemcsak a fiúknak, hanem a lányoknak is adok tojást. Majd az utolsó tanítási napon vihetik haza, addig a termünket fogja díszíteni. (Majd terítő is kerül a padra, hogy szép legyen, ezt csak ma gyorsan lefotóztam, miután elkészült,  hogy meg tudjam nektek mutatni.)
Bárki kisebb gyerekkel is elkészítheti akár otthon, akár iskolában.

Vélemény, hozzászólás?