Bankett: búcsúznak a nyolcadikosok

A mai napon volt iskolánk búcsúzó nyolcadikosainak a bankett. Évtizedes hagyománya van már ennek nálunk. A nyolcadikos gyerekek és szüleik ilyenkor köszönik meg nekünk, pedagógusoknak és a technikai dolgozóknak a 8 év munkáját. 
Kis műsorral készülnek, mindenki kap egy szál virágot és egy tablóképet az osztálytól. Akik több éven át tanították őket, azok egy kis ajándékot is kapnak a virág és a kép mellé.
Ez után egy kis vendéglátás van, külön nekünk, majd kicsit később az osztályban folytatódik a buli, és az eszem-iszom, ameddig jó a hangulat.
Sikerült meg is rígatniuk, hiszen Máté Péter: Egyszer véget ér című dalával búcsúztak tőlünk. Nem csak én voltam így ezzel, hiszen szülők és ballagó lányok között is soknál eltört a mécses. ( Gondolom, ezt fogják a ballagón is énekelni.)
Bármikor hallom ezt a számot, mindig sírok, mert ez igaz minden élethelyzetben, mert egyszer minden véget ér… Most a 8 év, aztán a gimi, aztán az élet különböző történései…

Vélemény, hozzászólás?