Téri tájékozódás, testtudat fejlesztése játékosan

Amikor 1. osztályban tanuljuk a bal és jobb fogalmát, minden gyerek padjára kerül egy  piros kartonból kinyírt szív és egy kék kéz, ami a későbbiekben a tájékozódásukat segíti. A táblára is felkerül ugyanígy egy kék kéz és egy piros szív. Megtanuljuk, hogy mindig a szív irányából indulunk és haladunk a kéz irányába.

Az egyik nap ezt a mesét olvastam el nekik, majd bábokkal el is játszottuk.

Anne
Gelhaar: Bal-jobb  ( Értjük 87. o.)
Egy erdei dombocska bal
oldalán lakott a nyúl, jobb oldalán a sün.  
Egy napon találkoztak.
A Mozdulj rá! című könyvben nagyon sok mondóka van, ezek közül az alábbit is megtanultuk és eljátszottuk:
Itt a szemem, itt a szám, 
ez meg itt az orrocskám.
Jobbra-balra két karom, 
forgatom, ha akarom.
Két lábamon megállok,
ha akarok, ugrálok.

Az idén egy aranyos játékot találtam valahol, amivel a jobb és bal oldal gyakorlása történik.

Körbe állunk, egy gyerek mondja:

Bal oldalamon Pisti áll, jobb oldalamon Kati. 
Nem tetszik Kati, cseréljen helyet Tomival. 

Helycsere után Kati jön. Addig játsszuk, míg mindenkire rá nem kerül a sor legalább egyszer.

Forrás: Google

Körjáték: Nem kellesz…


Gyerekkorom kedvenc játéka volt, minden osztályommal megtanítottam eddig. Ha az óvodások ellátogatnak hozzánk, velük is szoktuk játszani, mert rövid idő alatt megtanulható.

Előre a bal kezedet…

Ez a táncocska is aranyos, kedvelik is a gyerekek. Legelső osztályomnál a lányaim még csak 4 és 2 évesek voltak, de ők is fújták és riszáltak az ugi-bugi-ra. Körben állunk, de nem kell egymás kezét megfogni. Amit énekelünk, azt kell csinálni.  Tehát előre nyújtjuk a bal és jobb kezünket, utána hátra, majd rázzuk, utána jön a riszálás. ( Utána jön a bal és jobb láb, mi játszottuk a vállal, térddel, könyökkel és  füllel is.)
Ahogy én ismerem, itt még nincs vége. Mi még így énekeltük tovább:
Hej, ugibugi-bugi!
Hej, ugibugi-bugi!
Tapsolj egyet pajtás!
Míg ezt énekeltük, az 1. sornál körbe mentünk menetirányba, a második sornál ellenkező irányba, és a végén újra tapsoltunk.

4 Comments

  1. Szia Suci!

    Az irány gyakorlatokhoz szólnék hozzá, én így tanítottam az enyémeknek:

    Felállnak a gyerekek. A tanító tükörbe mutatja velük együtt.

    Előre jobb kezedet, utána hátra, —> a jobb kezet nyújtva előre, hátra mozgatjuk a szövegnek megfelelően
    Előre bal kezedet, utána hátra, —-> a bal kezünkkel ugyanígy teszünk,
    utána ugi-bugi, utána forgás, —> ugi-buginál rázzuk a fenekünket és oldalt a test mellett derékszögben behajlítva van a kezünk, forgunk egyet amelyik irányba szeretnél,
    Tapsolj velünk pajtás! —>értelem szerint tapsolunk.

    2. verszak
    Előre jobb lábamat, utána hátra,
    Előre bal lábamat, utána hátra,
    Utána ugi-bugi, utána forgás,
    Tapsolj velünk pajtás.

    3. Előre jobb vállamat, utána hátra,
    Előre bal vállamat,utána hátra,
    Utána ugi-bugi, utána forgás,
    Tapsolj velünk pajtás!

    4. Előre jobb fülemet, utána hátra,
    Előre bal fülemet, utána hátra,
    Utána ugi-bugi, utána forgás,
    Tapsolj velünk pajtás!

    A fülnél a megfelelő kézzel előre-hátra mozdítjuk füleinket.
    Nagyon élvezték a gyerekek!!

    1. Igen, ezt mi is így csináljuk, csak nem akartam hosszasan leírni. Ez az a dalocska, amit már akkor tanítottam, mikor annyira nem volt közismert fogalom a testtudat és a téri tájékozódás. Az idén környezetet tanítottam elsőben, nekik is megtanítottam, ők is élvezték. Ezért is osztottam meg, hátha valaki nem ismeri. A te kiegészítéseddel teljes a dalszöveg. Köszi. :))

  2. Írás óra előtti bemelegítéshez!

    Kezeinket forgatjuk,—-> kinyújtuk a karunkat és csuklókörzést végzünk kifelé vagy befelé,
    Ujjainkat mozgatjuk, —-> nyitva az ujjak, egyenként, gyorsan mozgatjuk őket, (sokszor),
    Testgyakorlás jól esik,—> mindkét karunkat a magasba, majd mélybe mozgatjuk,(sokszor),
    a kéz így erősödik. —> karunk nyújtva előre, ökölbe szorítjuk, kinyitjuk az ujjakat (sokszor),
    Háp-háp-hápog a kacsa—> jobb kézfej csőrt formál, és tátogó mozdulatokat tesz,
    Gá-gá-gágog a liba —>bal kézfej csőrt formál, és tátogó mozdulatokat tesz,
    Röf-röf túr a kismalac –> mindkét karral kaparó mozdulat előre,
    Ha nem tanulsz lemaradsz. —> tapsolás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.