Képes napló 6.

Ahogy megyünk befelé a szünetbe, egyre kevesebb dolog történik velem. Nem azt mondom, hogy nem csinálok semmit, de ugyan mi említést érdemel, hogy rendet rakok a szekrényekben vagy kapálok a kertben? Bár itt is van mire büszkének lennem. Soha nem termett még a kertünkben olyan szép paprika, mint az idén.

Ami kötődik egy kicsit a munkámhoz, az nem annyira látványos, mivel a tanmenetek böngészése nem egy mutogatós dolog. Ami viszont a múlt hetemet részben meghatározta, hogy összegyűjtöttem a tanításaim során használt ötleteket. Sok idő elment vele, de remélem sok ötletet adtam vele azoknak, akik olvassák a bejegyzéseimet.

Még az elmúlt hét előtt kaptam egy díjat, de csak a múlt héten sikerült rá válaszolnom. Ez felidézett régi emlékeket, eseményeket. Gondoltam is rá, hogy majd összegyűjtöm a “filléres emlékeimet”. Itt van előzetesnek néhány. A kedvenc gyerekkori bögrém, amiről a díjjal kapcsolatban írtam, és édesapám karórája és nyakkendője. Nem ez volt a legszebb nyakkendője, de ez volt az ő kedvence.

Persze a múlt hét sem múlt el nasi nélkül. Az a legjobb, amikor nem nekem kell vele dolgozni, én csak élvezem a munka gyümölcsét. A pizzás kiflit a nagyobbik lányom sütötte.

A múltkori naplóban arról írtam, mennyire szenvedünk a melegtől. Hát azóta nem múlik el nap eső nélkül, és bár a kertre nagyon jó, esernyő nélkül már nem lehet kilépni, mert valahol a nyakunkba ömlik a zápor. Így volt ez múlt szerdán, amikor éppen Miskolcon voltunk. Percek alatt annyi eső esett le, hogy csak néztünk.

Az esőben még az a rossz, hogy a kutyánk után nem győzök takarítani. A múlt héten ezt még azzal tetőzte, hogy a legjobbnak vélt falatot jó kutya módjára elásta a virágoskertben. Persze utána jött a fürdés.

Ugye szép vagyok?

Nem vagyok a gyors kaják híve, de ha Miskolcon járunk elcsábulunk a lányaimmal és bedobunk egy sajtburger menüt. Ez nem olyan gyakori dolog, mert ritkán kell Miskolcra utaznunk. (Remélem a közelünkben nem épül meki.)

Mivel falu szélén lakunk, méghozzá egy hegy lábánál bármikor kiruccanhatunk és 10-15 perc után a hegy tetejéről gyönyörködhetünk a tájban. A héten kicsit késő indultunk útnak, így nem mentünk fel a tetejére, csak sétáltunk és begyűjtöttünk néhány kis napraforgót. Kedvencem a napraforgó, ha sok pénzem lenne megvenném Monet vagy Van Gogh egyik napraforgós festményét. Addig marad a saját képem.

Emlékek, érzések. Talán ez az a két szó, ami a múlt hétre illik a legjobban, ahogy így a képeket elnézem.
Jó néha megállni, és emlékezni. Én szeretek.
Nektek hogy telt a múlt hét? Volt olyan érdekes, mint az enyém? Vagy még jobb?

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.