Lassan véget ér a nyári szünet, és elkezdődik az újabb tanév. Bizonyára sokan elkezdték már keresgélni azokat a verseket, amit a tanévnyitóra szánnak. Íme az én kis gyűjteményem. A legtöbb még az internet előtti évtizedekből való, az idősebb kollégáktól kölcsönkért könyvekből írtam ki, majd vittem később gépre. Én ezekből válogatok, amikor nekem kell a műsort összeállítani. Szemezgessetek belőle, biztosan találtok közte olyat, ami nektek is tetszik.
Hervad a Nap, bágyad,
száll a napsugár.
Levelekkel együtt:
Elfáradt a nyár…
Összecsomagolja
Minden holmiját:
A sok jó időt és
A fürdőruhát.
És emeli karját
És sípjába fúj:
Elég volt kispajtás…
Mostantól tanulj!
Virágok helyett már
Nyit az iskola,
És sarkáig tárva
Barna kapuja:
Ég helyett a tábla,
Part helyett a pad
Hív a szelíd őszbe:
Érezd jól magad!
És a havas télben
Napsugár helyett,
A tudás fényei
Melegítenek.
Elfáradt a Nap már.
Mind későbben kel fel,
Nincs ereje sütni,
Hűvös már a reggel.
Kihűl már a tó is,
Jön az ősz, hiába!
Hagyjuk itt a partot,
Menjünk iskolába!
Hallga Jutka, a szekrényben
valami motoszkál,
Táska Tomi hangoskodik:
– Végy fel, vár az osztály!
A fiókban nagy a lárma,
könyvek kiabálnak:
– Boríts minket kék papírba,
vége van a nyárnak!
Tolltartóba beugrálnak
már a ceruzák is,
gyöngybetűkkel eléd írják:
– Vár a suli rád is!
Szól a csengő: csingi – lingi,
zajos lesz az udvar,
selymes füvön labdát mától
már senki sem rugdal.
Régen látott pajtit ölel
át barna Péter,
összeszoknak a pajtások
még ezen a héten.
Lesz új öröm, új izgalom,
indul kemény munka,
csízként röppen sok – sok gyerek
jelentkező ujja.
Nem kis dolog, de azért jó
iskolába járni,
ott fogunk mi dolgos felnőtt
emberekké válni!
Szeptember, szeptember,
elindul a kisember,
csudálgat : mennyi ákom –
bákom betű van a fákon.
Jó a fának – ezt sírja –
se tolla, se papírja,
levelét teleírja.
a szél szagos radírja
Olvasni is tud: lombja
az eget szótagolja.
S hogy számol: hatszor három
veréb csücsül az ágon.
Ha én egyszer fa lennék,
iskolába nem mennék,
az ég lenne az irkám,
mindennel teleírnám.
/ Vitay Ildikó ” Ibolyatakaró” lemezén /
Honi táj batyuját
költöző fecskének
sóhajtásnyi utat
szállongó levélnek.
Bútorok nyugalmát
csendet a szobának
öregek békéjét
búcsúzó sugárnak
Gyermekük mosolyát
apáknak, anyáknak
fészket a nád bojtján
hintázó madárnak.
Medrétől megválni
nem tudó folyónak-
Kék eget csillantó
áradást a szónak.
Szép szót, ha oktatnak!
Lelket, ha mesélnek!
Igazmondó véget
mindegyik mesének-
Napsugár
küllőben
küllőben
álomszekereknek
először
induló
induló
iskolás gyereknek.
Kristályos
hangot az
hangot az
iskolacsengőnek
csendet az
áloéba
áloéba
szendergő
mezőnek.
mezőnek.
Forró kis
kereket
kereket
percegő
tollaknak
tollaknak
Pontot az
első és
első és
utolsó mondatnak.
Szeptember, szeptember,
elérlek már kezemmel
A kutyák is megcsaholnak –
mégis itt vagy maholnap.
Ciripelnek az esték:
kár ez a nagy sietség,
ki szelet vet – vihart arat,
ne seprűzd ki még a nyarat.
De mit ér a szó neked,
tedd a kedvünk, vagy ne tedd
táborzászlónk bevonjuk,
sátrainkat lebontjuk.
S amikor majd serényen
beugrasz a sövényen,
osztályunkban megtalálsz –
kiálts be, ha arra jársz…
Mikor először mennek iskolába
Az elsőosztályos kisgyermekek,
Illatot hint az ősz minden virága,
Amerre lépnek, dalok csengenek.
Mikor először mennek iskolába,
Szívükben bűvös áhítat terem,
Kitárul nékik a mesék világa,
Hol betűk nyílnak kéklő tengeren.
Mikor először mennek iskolába,
Nékik köszön a szeptemberi ég,
Őket kísérik, arany fényben ázva,
A szőlőfürttel terhes venyigék.
Mikor először mennek iskolába,
A tücsök tüzes, friss nótába
kap,
kap,
Mind hevesebben szól a citerája.
Megsimogatja hajukat a nap.
Zümmögnek még szorgos méhek,
cseveg még a kis madárka-
azt hirdetik, azt jelentik:
készülődj az iskolába!
Óvodások voltatok –
kisfiúk, kislányok.
Tündérország berkeit
bebarangoltátok.
Iskolások lettetek.
Mi minden vár rátok!
Nagy felfedezések,
szép kirándulások.
Betűországba vezet
a tanító néni.
Mennyit fogtok ti otthon
majd erről mesélni!
Számországban elámul
a szemetek, szátok
a temérdek kincsen,
amit ott találtok.
Kezdődik az utazás,
a csengő már csenget.
Kívánunk hát jó utat
s hozzá vidám kedvet!
Sok újdonsült
kisdiáknak
kitárult egy új világ:
szeptemberben
Betűország
megnyitotta kapuját.
Csodálatos
ez az ország,
gazdagsága rengeteg:
mert itt bizony
minden betű
drága kincset rejteget.
S aki egyszer
megismeri
mind a betűk titkait:
magáénak
tekintheti
Betűország kincseit.
Szalai Borbála :
Hangosabbak ma az utcák,
gyerekektől népesek,
valahogyan még a nap is
szebben ragyog, fényesebb.
Izgatottan várt e napra
minden kezdő kisdiák:
az iskola előttük is
kitárja ma kapuját.
Megtanulnak betűt vetni
a tétova kis kezek:
csengő-bongó szép szavakkal
telnek majd a füzetek…
Ma, amikor útnak indul
a sok kicsi iskolás,
kívánjuk, hogy öröm legyen
számukra a tanulás!
Mi tagadás,
irigyeltem,
hogy a bátyám iskolás,
hogy őneki
gyerekjáték
az írás, az olvasás.
Csodáltam, hogy
milyen
szépen
szépen
formálja a betűket,
s hiába van
sok
belőlük-
belőlük-
ismeri a nevüket.
Úgy megy neki
az olvasás,
akárcsak a vízfolyás!…
Hej – gondoltam-,
mikor lesz
már
már
belőlem is iskolás?!…
S most, amikor
beírattak
iskolába az idén,
megfogadtam:
a bátyámat
utolérem bizony én!…
Gyülekezünk az iskolában,
az ősz csendje verbuvál,
szeptember, ez a vén
pedellus,
csodálkozik a kapunál.
Hogy megnőttetek,
hej ti srácok,
mutassátok magatok!
boldog vagyok, és büszke rátok,
nagy és kedves csapat.
És most munkára fel pajtások!
Szorgalmasan tanuljatok!
Ismerjétek meg a világot!
S minden nap gazdagodjatok!
Szól a csengő tiszta hangon,
Gyertek, gyertek gyerekek!
Vár a pad és vár a tábla,
táskát tartson kezetek!
Szép a táska, bőre sárga,
benne a sok könyv, füzet,
Sarokban a villanykályha
télen ad majd meleget.
Szól a csengő; gyertek, gyertek,
jöjjetek kicsik, nagyok,
s iskolánknak kapujából
még egy nagyot kongatok.
Almát, körtét, szilvát, szőlőt
hoz szeptember.
nekünk új tanévet,
tudja
tudja
minden ember.
Mint az égen átcsóvázó
üstökösök,
ragyogjanak
munkánk nyomán
munkánk nyomán
az ötösök.
Kívánjuk a húgocskáknak,
öcskösöknek,
ne legyenek
szűkiben az
szűkiben az
ötösöknek.
Kívánjuk tanárainknak,
hogy vödrökkel
minket nyakon
önthessenek
önthessenek
ötösökkel.
Jancsik Pál : Csengők hívnak
Rakoncátlan szelek hátán
megjött már az ősz.
Édesedő szőlőt őriz,
pipázik a csősz.
Sárgák, barnák és pirosak
mind a levelek,
beborítja az utakat,
játszótereket.
Csengők hívnak, ajtók nyílnak,
tárul sok csoda.
Induljunk hát, kispajtások,
vár az óvoda.
Dankó László : Szeptember elsején
Az én bátyám, több éves már,
irigylem is miatta.
Édesanyám egyik nyáron
iskolába íratta.
Elsején ment legelőször,
vitt nagy csokor virágot.
Azt mondta, hogy meg akarja
ismerni a világot.
Hátán táska, benne könyvek,
nem hiányzik füzet sem.
Jó tanuló lesz a bátyám,
sosem volt ő ügyetlen.
Sebaj ez év őszén én is,
első osztályba járok.
Megismerem, mint a bátyám,
majd az egész világot.
Raggambi András: Szeptember
Mi történt ezzel
A sok gyerekkel?
Tele van az utca,
Már kora reggel.
Vidáman koppan,
mindnek a lába
Hova sietnek-,
Az iskolába!
A sok kis szívben,
Büszkeség éled.
Búcsúznak tőled,
Óvodás élet,
Mert nevük mától,
Már kis iskolás,
És kezdődik az
Írás-olvasás.
Hárs Ernő : Vége a vakációnak
Kopog már a barna dió,
véget ért a vakáció.
Vidám ruhák, fénylő szemek,
gyülekező gyereksereg.
Mint a fecskék messze délre,
készülnek az új tanévbe.
Villanydrótjuk iskolapad,
kedvük alatt majd leszakad.
Fiú, leány cseveg, csipog,
csupa emlék, csupa titok.
Patak vize, erdő zöldje
zsong szavukkal körbe-körbe.
Hozzá annyi napfény vakít,
elég lesz az új tavaszig,
hogy se szél, se fagyos utak
ne lopják el mosolyukat,
s mindegyikük bátran szálljon
át a betű-óceánon.
Gazdag Erzsi: Szeptember elsején
Tik-tak,tik-tak, az óra hív.
Tik-tak,tik-tak, dobog a szív.
Tik-tak – siet a kis Jani.
Még kávéját sem issza ki.
Tik-tak…- A toll, a ceruza?
Megvan-e minden anyuka?
– A táska vár, a táska kész.
Indulhatunk már, kis vitéz!
Ezt anya mondja, s mosolyog.
S mosolyognak a házsorok,
az utca és az utcakő,
s Jani lábán az új cipő.
És mosolyog az iskola,
Janira fénylik mosolya.
Ablakszeme oly ragyogó!
S hívogat, mint a nyári tó.
Jánky Béla : Őszi reggel
Hull a falevél már, szeles idő járja;
borongós a reggel,
mégis könnyű kedvvel
megyek iskolába.
Akár repülnék is,
hogyha szárnyam volna,
gyöngybetűket vetni,
tudást szemelgetni
örömmel lobogva.
Elmegy a madárka,
elköltözik délre;
pedig be jó lenne,
hogyha csicseregve
ő is elkísérne.
Antalfy István : Cseng a csengő
Víg a szellő suhanása,
dalos madár dalolása,
ragyog a nap, Jutka, Palkó
sietnek az iskolába.
Őszi napfény, őszi reggel,
tarka-barka szép színekkel,
együtt játszik, együtt futkos
zsibongó, víg gyermekekkel.
Cseng a csengő, hangja száll a
kis utcába, kis szobába,
így érkeznek: Jutka, Palkó
pontosan az iskolába.
Molnos
Lajos : Ősz van újra
Feketedik a kék kökény,
vöröslik a kecskerágó,
s gi-gágolva messze szálló
vadlibákkal
elsuhant a forró nyár.
Ősz van újra,
Hordók döngnek,
forognak a szőlőprések,
nyikorognak a szekerek
súlya alatt a termésnek…
Az iskolák udvaráról
szedelőzködik a nagy csend:
barna arcú gyermeksereg
kacagása már idecseng.
Nyújtózkodnak a padok is,
készülődik a térkép,
tábla,
tábla,
s számolgatják:
alig, alig van még hátra
egy-két kurta nap, és újra
felcsendül a kicsi csengő
tisztán csengő,
iskolába hívó
hangja.
Fazekas Anna : Nyárutó
Egész nyáron játszadoztunk
A széles határban
Bukfenceztünk domboldalról
Kis kölyök-kutyámmal.
Zöld mogyorót bokor alá
Raktam garmadába,
Mérges mókus lúc tobozát
A fejemre rázta.
Málnát szedtem szúrós tőről,
Völgyön taplót leltem,
Szólongattam a kakukkot,
Pillangót kergettem.
Bújócskáztam ezüst hallal
Patak hűs sodrában,
Furulyáztam mezőn, réten
Versenyt pacsirtával.
És most könyvem, első könyvem
Bújj be a táskába,
Más a dolgom jövő nyárig-
megyünk iskolába!
Vorák József : Az én iskolám
Olyan az én iskolám is,
Akárcsak a többi ház,
S mégsem olyan, mert abban a
Szellem lakik, a tudás.
Ott ismertem meg a könyvet,
A betűt, a számokat,
Ott szőttem a jövendőről
Szép és komoly álmokat.
Szeretettel gondolok rá,
S ha előtte elmegyek,
Mint hű fia, tisztelettel
Meghajtom a fejemet.
Olyan az én iskolám is,
Akárcsak a többi ház,
S mégsem olyan, mert abban a
Szellem lakik, a tudás.