Olimpia az iskolában 1.

Hétfőn megkezdődött az új tanév és az ünnepélyes tanévnyitó után bele is vágtunk a munkába. Az első pár nap a szervezésről szól, ezért nem megy minden úgy, ahogy eltervezem, de azért már a munka is elkezdődik.

Az osztályomban meghirdettem a mini olimpiát. A hét folyamán vetítettem 3 kis mesét a mostani olimpia kabaláiról: Wenlockról és Mandevilleről, az egyszemű mágikus lényekről. Itt utaltam arra az oldalra, ahol ezeket a meséket találtam. Azt is elmondtam, hogy miért hívják a két kabalát éppen így. Ti tudjátok?

Itt találtam róla a következő információkat:

A modern kori olimpia előfutárát 1850-ben Shropshire-ben, Much Wenlock városában tartották.
Talán még nem tudták akkor, milyen hagyományt teremtenek ezzel. Negyven évvel később, 1890-ben a francia Pierre de Coubertin részt vett a Wenlockban rendezett sporteseményen, amely akkora hatást gyakorolt rá, hogy 1896-ban megalapította a modernkori olimpiát. Erre az eseményre emlékezve, Wenlock városáról kapta az idei, 2012-es londoni olimpia kabalafigurája a Wenlock nevet. 
A paralimpia szintén angol eredetű. Először Buckinghamshire-ben, a Stoke Mandeville kórházban rendezték meg 1948-ban, a második világháborúban megsebesült katonák számára. Az idei paralimpia kabalafigurája ezért kapta a Mandeville nevet. Az angolok így tisztelegnek Wenlock és Mandeville, az olimpiai játékok előfutárainak számító angol városok előtt.

Mutattam képeket az olimpiai sportágakról és egy kisfilmet az idei olimpia érmeseiről. Ha érdekel titeket a kisfilm, innen letölthetitek.

Megbeszéltük az olimpiai szimbólumok közül az 5 karika jelentését, majd mindenki lerajzolta, hogy melyik az a sportág, amiben ő indulna. Persze, a legtöbb fiú a focit választotta. Hogy lehet ez?

Azt is megbeszéltük, hogy most zajlik a paralimpia, és beszéltünk arról is, hogy kik azok az emberek, akik ezen az olimpián versenyeznek. 
A visszarázódás miatt úgy gondoltam, hogy nem kell az első héten minden információval lerohanni őket, hiszen az egész szeptember az olimpiához fog kapcsolódni. A lényeg az, hogy nagyon lelkesek, hétfőn kezdjük is a megmérettetést. Lesz foci, futás, szertorna, súlyemelés, stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.