Mikulás ünnep vetélkedővel

Olyan pörgősre sikerült a hét második fele, és mivel a gépem még mindig csak takarékon működik, no meg itthon is akadt munkám, csak most tudom megosztani veletek az eseményeket.
Szerdán technika órán elkészültek a könyvjelzők és néhány hópehely, de mivel kicsöngettek és már csak ránk várt a menzás csoport, a hópelyhekről nem készült fénykép. De azt ígértem a gyerekeknek, hogy a jövő héten is készítünk majd, csak egy kicsit különlegesebbeket, mint a mostaniak voltak.

Csütörtökre szerencsésen megtaláltuk az elkóborolt rénszarvasokat, így hozzánk is megérkezett a „nagyszakállú”. Miután kiosztotta a csomagokat, énekeltünk egy dalt, de már ment is tovább, hiszen sok helyen várták.

Mi pedig lebonyolítottuk a vetélkedőt. Testnevelés órákon volt ügyességi feladat, most olyan feladatokat kaptak, amihez a figyelmükre és az emlékezetükre volt szükség.
Először kitöltöttek egy totót,

majd Mariann jóvoltából különbségeket kerestek a rajzok között,

Snowmen find the differences

labirintuson keresztül juttatták el a Mikulást  a házakhoz és az ajándékokhoz.

Santa maze
Christmas maze

Volt titkosírás,

és szógyűjtés a karácsony, Mikulás témában.

Forrás
Ismét nagyon szoros volt a verseny, 2-2 pont különbség volt a csapatok között.

Vélemény, hozzászólás?