Megérkezett Maminti

Korábban itt írtam arról, hogy Mamintitől milyen kedves csomagot kaptam, teli szebbnél szebb dolgokkal.
Egy jó kis tervet eszeltem ki, amivel (szerintem) mindenki számára emlékezetes marad ez a tanév vége.
A múlt héten elmeséltem a gyerekeknek Lázár Ervin meséjét Mamintiről, majd rajzórán mindenki lerajzolta a kis zöld tündért.

A héten kedden, éppen az év végi eredményeket kezdtem el ismertetni, amikor belépett az asszisztensünk, hogy csomag érkezett az osztálynak. (Kár, hogy nem tudtam képeket készíteni, de el tudjátok képzelni. Persze előtte becsomagoltam az eredeti csomagolásba a dobozt.)
Így “félbemaradt” egy kis időre az ismertetés, odahívtam magam köré a gyerekeket, hogy lássák, mit rejt a csomag. A levél felolvasása után, (amin változtattam egy kicsit, mintha Maminti az osztálynak írta volna) előkerültek az oklevelek, és most már folytatódhatott az eredmények közlése. A gyerekek választhattak a könyvjelzők és a levonók közül, majd az osztály két legjobb tanulója megkapta a baglyokat.

Mondtam, hogy az ajándékot illik megköszönni, javasoltam, hogy írjunk Mamintinek levelet. A rajzokat és a leveleket aztán becsomagoltuk és elküldtük a mi kis tündérünknek.  Remélem, örült a meglepetésnek. (Azért is nem írtam korábban az egészről. Ma jelzett vissza, hogy megkapta, így itt az ideje, hogy közzétegyem a bejegyzést.)

Végül megnéztük a mesejátékot a Négyszögletű kerek erdőről, így téve felejthetetlenné Mamintit, és az ajándékokat.  Az osztályunkban most már mindenki tudja, hogy igenis léteznek tündérek, ha több nem is, de egy biztosan, akit úgy hívnak, hogy : Maminti.

3 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.