Horgolni tanulok 1. Amigurumi ötletek

Pár hónapja a legtöbb oldal, ahová ellátogattam, vagy csak véletlenül tévedtem, horgolással volt kapcsolatos.  Elhatároztam, hogy a nyári szünetben én is megtanulok horgolni. Aztán mikor Mamintitől aranyos kis baglyocskákat (is) kaptunk ajándékba, nem bírtam kivárni a tanév végét, nekiláttam én is a horgolásnak. Maminti oldalán találtam egy rajzos leírást, melyet érdekes módon „megfejtettem”. Nem mondom, hogy minden olyan, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, de elsőre szerintem jól sikerült. A lányaimnak nagyon tetszett, azóta ott lógnak a kulcstartójukon.

A felső ajándék, az alatta levők első munkáim. 

Még kettő, a fejlődés miatt.

Ezen felbuzdulva szabadidőmben próbáltam olyan oldalakat keresni, ahol horgolási leírások vannak. Persze ne gondoljatok terítőkre, vagy sapkákra. Nem. Én kis figurákat kezdtem el horgolni, amit AMIGURUMI-nak neveznek egyébként. Itt találtam aranyos ötleteket, melyek közül kettőt valósítottam meg. Köszönet a feltöltőnek!

Az elnevezéseket még most sem tudom, de nyomtattam kis ábrákat, meghatározásokat, leírásokat, no meg a kész munkadarab fotója is nagy segítség.

Galamb Gréta és Pingvin Péter
Tojásállatkát nagyon könnyű készíteni, mivel itt is csak kispálcát kell körbe-körbe horgolni. Ez már nagyon megy nekem, bár a nevét nem tudom megjegyezni. Mivel sok zöld cérnám van, egy békára esett a választásom. A forrást itt találjátok, több tojásállatkával egyetemben.

Ő az, középen. Már a 7. művem.
Ez mind a múlt hét termése, sajnos a héten hivatalos dolgokat kell intéznem, így este már nincs energiám, hogy leüljek horgolni. Jelenleg egy nyuszi és egy teknős készül. Legközelebb őket mutatom meg. 
Addig is, aki szeretne sok-sok gyönyörűséges Amigurumit látni, és készíteni, látogassa meg ezt az oldalt. Bellitől jutottam el ide, pár napja még az volt a neve, hogy 1500 ingyenes Amigurumi, most már 2000. Sejtettem, hogy több ez 1500-nál.

Ugye milyen aranyosak!

8 Comments

  1. Nagyon ügyes vagy! Mennyi kedves dolgot lehet horgolni, megviszketett a kezem:-) Nekem is olyan kis kék nyelű horgolótűm van, ha be nem rozsdásodott, mert évek óta nem használtam. Most épp szabadságon vagyok, jó lenne elővenni.

  2. Hipp-hipp-hurráááááá!!!!Nagyon ügyes vagy:)))
    Én is az ilyen cuki kis állatkákba bolondultam bele legelőször,ezért is kezdtem bele a horgolásba…aztán a többi meg jött utána!:)Nem lehet abbahagyni….,ugye??

  3. Jaj ez igen!!! Megy ez, mint a karikacsapás"! D:)) nagyon édesek! Én is belefogtam egy apróságba, de nem is lesz olyan egyszerű! Idő…idő! Most 30 buzogányra és 50 levendulazsákra gyúrom magam! Tegnap leadták a rendelést"…
    De utána hajrázok én is!
    Kellemes időtöltést!!! Pusz

Vélemény, hozzászólás?