Bagoly minden mennyiségben

Az idén a szülinapi táblámhoz baglyokat használtam, és úgy megtetszettek, hogy elhatároztam, a Kreatív szakkörön is készítünk egy-két hasznos dolgot, no meg kevésbé hasznosat is, csak azért, hogy gyönyörködjünk benne.
Az elmúlt héten az 1-2. osztályosoknak tartottam a szakkört, így egy egyszerű baglyos ceruzatartó készült. Annyira tetszett a gyerekeknek, hogy másnap is láttam őket sétálni vele az udvaron.
Sablon nem készült, mivel a prototípus alapján én rajzoltam rá minden gyereknek a kartonra a bagoly körvonalát meg az egyéb részeket, hogy az 1 óra alatt elkészüljünk vele. Sikerült. Sajnos nem emlékszem a forrásra, de valószínűleg a Pinteresten találtam. (Köszönet az eredeti feltöltőnek.)
Az ötlet

A mi baglyocskánk

A héten a 3-4. osztályosok jönnek, nekik egy mozgó bagollyal szeretnék meglepetést okozni. Az ötletet itt találtam, ehhez is a ceruzatartó baglyot fogom használni, csak kicsit felnagyítom, és most sablont is gyártok.
Végül mutatok még néhány baglyot, ami vécéguriból, filcből, papírzacskóból, papírtányérból készült. Ők a kedvenceim. Egyszer ezek is elkészülnek majd. Forrás a Pinterest.

Forrás

 Aki pedig rajzolni szeretne, íme két ötlet hogyan lehet baglyot rajzolni egyszerűen…

…vagy kissé elvonatkoztatva.
További baglyos dolgok még itt

2 Comments

Hozzászólás a(z) Belli bejegyzéshez Válasz megszakítása