Magatartás értékelése 4. A mi szabályaink és bónuszkártyáink

Igen, ez már a negyedik bejegyzés, de most megint találtam egy klassz oldalt, és nem tudom megállni, hogy ne tegyem közkinccsé.

Az elmúlt napokban közösen összeállítottuk azokat az aranyszabályokat, amit szeretnénk a tanév során betartani. Először arra gondoltam, hogy a korábban talált dolgok közül egyet majd felhasználok, kitörölve az angol szöveget. Aztán ma erre az oldalra bukkantam. Témák szerint vannak itt összegyűjtve tantermi szabályok, hasznos dolgok a matekhoz, a magyarhoz, környezethez is, illetve az ünnepekhez kapcsolódóan is találunk ötleteket. Nézzetek szét, biztos tetszeni fog nektek is!
Forrás
Így végül nem törölgettem semmit, hanem egy ilyen üres lapra írtam fel a mi szabályainkat. Ezeket a szabályokat a gyerekek maguk mondták, ezért úgy gondolom, ezek lesznek a legalkalmasabbak arra, hogy be is tartsák. Persze más mondatokat is kitalálhattam volna, de akkor az nem lenne az övék.

Azt is megbeszéltük, hogy valamilyen formában jutalmazzuk a szabályok betartóit. Ehhez is találunk ötleteket az interneten. Most jöjjenek az én kedvenceim.
Ezen az oldalon jó kis angol nyelvű kuponokat lehet találni, amit nemcsak az iskolában de otthon is lehet használni. 
És a többi:
Forrás
Forrás
Mivel a legutolsó kis állatkás annyira megtetszett, ezeket használtam fel alapnak és írtam rá a mi bónuszainkat. Szintén a gyerekek ötletei alapján:

Kérésre utólag felteszem az üres bónuszkártyát, hogy mindenki kedvére írhasson bele. Én a PhotoFiltre-t használom, de biztosan lehet szerkeszteni a Paint-ben is, illetve ha a képet beillesztitek a Word-be, szövegdobozzal írhattok bele. Én azért szeretem a már említett PhotoFiltre-t, mert különleges kivitelezéseket lehet vele készíteni.
Ti milyen módon jutalmazzátok a tanítványaitokat, gyerekeiteket?

10 Comments

Hozzászólás a(z) Bergamott bejegyzéshez Válasz megszakítása