Számkörbővítés: 100-as számtábla másképp

Miután matekból túl vagyunk az év eleji ismétlésen, minden osztályban a számkörbővítés az új tananyag. Felnőttek számára bizonyára érthetetlen, hogy ugyan mi nehézség lenne, mivel “csak” tovább kell számolni. Mi tegnap kezdtünk bele, de már adódtak gondok, amit persze sejtettem is. Ezért is kezdtem el keresgélni, ötletek után. Sajnos időhiány miatt a talált “játékok” nem készültek el, de ami késik, az nem múlik.
Igaz, hogy most mi negyedikesek vagyunk, de találtam néhány 100-as számtáblához kapcsolódó ötletet, és olyan messze van az, amikor én másodikos leszek, ezért szeretném most ezt is megmutatni. Válogassatok kedvetekre, próbáljátok ki!

A Pinterest-en találtam az alábbi ötletet, amit ma be is vetettem. Hiába akarok én tízezres számkört tanítani, ha valaki a százasban is bizonytalan. Így idáig mentünk vissza, de sikerült megjegyeznünk, hogy ha a 67 után a 68 jön, akkor a 2367 után is a 2368 jön. Mivel nem volt sajnos időm elkészíteni, egyszerűen felrajzoltam a táblára a négyzeteket és beírtam a számokat a megfelelő helyre (+1, -1, +10, -10, középre pedig a SZ betűt, ami a számra utalt).

great idea
Forrás

A százas számtáblán nemcsak számolni lehet, hanem színezgetni is. Ezen a külföldi oldalon számos képet találtam, a különböző jeles eseményekhez kapcsolódóan. Adott számokat kell kiszínezni adott színnel, és így rajzolódik ki a kép. Ez jó lehetőség, hogy a másodikosok ( de akár a többiek is) megbarátkozzanak a 20-nál nagyobb számokkal.
A Halloween-hez közeledve mit szóltok egy vámpírhoz?
Az évszakfa hogy tetszik? 
Ha valaki nemcsak színezgetni szeretne, kitalálhat olyan feladatokat, amelynek az eredménye alapján jön ki egy-egy figura. Úgy képzelem, hogy itt például úgy jönne ki a maci, hogy elég lenne a zöld, világosbarna, és fekete színekkel ellátott számokhoz feladatot rendelni. Ha azt beszínezte, a maradékot színezze barnára és már elő is tűnik a maci. (Feltéve, ha jól dolgozott!)
Innen ingyen lehet letölteni a százas számtáblákat, amit mi magunk készítünk el, jobban mondva a program. Ezekkel aztán gyakorolhatjuk a számolást 100-ig. Mi választjuk ki, hogy mennyi mező legyen beszámozva, nyelvet is választhatunk, bár ennek nincs sok jelentősége.
Az is nehezen megy a gyerekeknek, amikor egy-egy részletet kivágnak ebből a táblából, és azokban kell a számokat pótolni. Most aztán lehet gyakorolni!
Arra én is csak most döbbentem rá, ahogy ismerkedtem az oldallal, hogy mennyire jó a kerekítés gyakorlásához is. Egy vonal az egész, és kész! (Itt nincs feladat, a táblát kinyomtatjuk, és kerekítésnél használjuk segítségképpen. Csak ránéz, és már látja is: itt a piros (vonal), hol a piros?) Tavaly egy dalocskát tanultunk, ami a százasra kerekítést is segítette.  
Végül, színezhetünk betűket és számokat.

Ennyi ötlet után mit kívánhatnék: Jó tanulást, jó játékot!

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?