Adventi várakozás játékkal, kreatívan

Tavaly Mariann egy  virtuális adventi naptárral lepte meg az olvasóit, és én igyekeztem az általa közzétett ötleteket az osztályommal megvalósítani. Gondoltam is rá, hogy majd az idén én is készítek valami hasonlót. 
Pár napja az egyik külföldi blog írója (korábban már ajánlottam nektek az oldalát) közzétette az adventi tevékenységeinek listáját. Van itt kreatívkodás, feladat bőven, mivel kettőt is készített. Nem hiszem, hogy ezek után én összeállítok egy sajátot, mivel nagyon tetszenek az ötletei (nekem pedig egyéb elfoglaltságok miatt időm sem lenne). Megadja azt is, hogy egy-egy nap tevékenységéhez milyen anyagra van szükség, így már most be lehet szerezni a hozzávalókat.
Christmas Countdown 2
Forrás
Ezen az oldalon feladatokat gyűjtött össze minden napra. Persze nem kell komoly dologra gondolni, csak egy kis számolás, dobálás, puzzle, társasjáték, karácsonyi témában. Minden napra ingyen letölthető egy-egy. Én ebből is, abból is fogok majd válogatni. 
Ízelítőül néhány feladat:
Aki ellátogat az oldalára, megtalálja a korábbi évek adventi naptárait is. (Sajnos nem mindet lehet elérni, legalább is nekem nem sikerült. Éppen ezért le is fogom menteni amit csak lehet, hogy évek múltán is tudjam használni.)
Ha ezek után gondolkodnotok kell, hogy mivel kössétek le gyermekeiteket, tanítványaitokat, annak csak az lesz az oka, hogy a bőség zavara miatt nem tudtok majd választani.

6 Comments

Vélemény, hozzászólás?