Heti tevékenységeink: kész adventi naptárak

Hetek óta a karácsonyi készülődés jegyében telnek a napjaink. Mutattam már, hogy a kicsikkel mit készítettünk a kézműves szakkörön, úgy illik, hogy a nagyokét is megmutassam. Ugyanakkor az osztályommal is alkottunk az elmúlt héten rajz és technika órán is. 

Nálam évek óta a vécéguriga a nyerő, mint alapanyag, most is abból dolgoztunk. A számos lehetőség közül a tanulóimnak ezekre esett a választása.
Toilet Paper Tube Reindeer
Forrás

Christmas Choir
Forrás

elf toilet paper roll craft for christmas
Forrás
Cardboard Tube Children & Snowmen
Forrás
10
Forrás
És akkor jöjjenek a gyerekek munkái:

A vécéguriga csomagolópapírral való bevonása mondhatni ezeréves ötlet. Nem is tudom, melyik osztályommal készíthettem először. Most anyagtakarékossági szempontból csak fél gurigát használtunk, és azt vontuk be különböző színes csomagolópapírral. A végeredmény így is jó lett. 

Mivel csak 15 gyerek jár az osztályomba, minden éven előkerülnek a hóemberek, hogy kiegészítsék az elkészült figurákat 24-re. Íme a csoportkép. Ahogy telnek majd a napok, úgy fogynak a számozott figurák az asztalról, hogy végül egy se maradjon. (Már alig várom!)

Ezek már a kézműves szakkör munkái. Itt mindenki rénszarvast készített, az ügyesebbek pedig szaloncukrot is.

Rajzórán rendhagyó módon nem papírt, hanem műanyag flakont festettünk. A Krokotak-on láttam még tavaly az ötletet, akkor lemaradtunk róla, így nem volt kérdés, hogy az idén elkészítjük. Alapanyag volt bőven, mivel a gyümölcsprogram részeként egyszer ivólevet is kapunk a héten.
Forrás
Először piros akrilfestékkel lefestettük az egész flakont, majd száradás és az arc elhelyezése után a többit. Az arcrészhez etikett papírt ragasztottunk, hogy könnyebb legyen a dolgunk, amire előzetesen szemet, szájat, stb. festettünk. Száradás után ragasztópisztollyal rögzítettük a pompont a kupakra. Egy-két módosítás történt az eredetihez képest, de szerintem így is jól néz ki.

4 Comments

Vélemény, hozzászólás?