Valentin napi képeslapok

Nem akarok sokat (mellé) beszélni arról, hogy fontos-e a Valentin nap, pláne az alsó tagozaton, mert megoszlanak a vélemények az egész ünneppel kapcsolatban. Döntse el mindenki maga! Holnap viszont két rajzóránk is lesz, így belefér, hogy készítsünk valamit Valentin napra. Nagyon sok dolgot lehet találni a neten, amit meg szeretnék mutatni, az két különleges képeslap.
 Pár hete találtam, és már akkor tudtam, ha készítünk valamit, akkor biztosan ez lesz az. Aztán tegnap a kisebbik átküldött egy linket, egy másik jó megoldásról. Holnap majd választanak a gyerekek, mert én nem tudtam.
Ennek a képeslapnak a különlegességét az adja, hogy a szívre gyertyával írunk valami szöveget, ami akkor tűnik elő, ha befestjük. Aranyos nem? Sablon alapján (de akár anélkül is) könnyű elkészíteni, bár én egy kicsit „puccosabbat” szeretnék. A kisebbiktől karácsonyra kapott ollókkal szép figurásra nyírjuk majd a lapot, amire a szív kerül.

FORRÁS
A másik pedig nem is egy képeslap, hanem rögtön három. Ennél is fontos szerepet játszik a gyertya, de ez úgy működik, mint egy kaparós sorsjegy. Nekem az első tetszik a legjobban (mármint itt az első), azt viszem le ötletként a gyerekeknek.

Természetesen itt a szülőknek vagy barátoknak szóló dolgokat kell ráírni, például : Én mosogatok helyetted. vagy : Társasozok veled. A három közül egyet szabad lekaparni, és ami azon szerepel, azt kell teljesíteni. (Vagy akár mind a hármat és akkor 3 napra van meglepetés.)
Ti készültök valamivel Valentin napra?  

Vélemény, hozzászólás?