Anyák napi ajándékötletek papírból

Az elmúlt két napban sokat keresgéltem az interneten, de sajnos nem volt olyan szerencsém, mint máskor. Pontosabban szólva láttam jó pár ötletet, illetve egy kedves ismerősöm is küldött át egyet, de valahogy egyik sem volt az igazi. Ne értsetek félre, mind nagyon jó. Csakhogy…
Máskor, mikor nézegetem az ötleteket, meglátok valamit, és egy belső hang azt mondja: „Ez az!” Na, most nem jött ez a belső hang, úgyhogy vacillálok. 
Addig is mutatom nektek, ti hátha hamarabb tudtok dönteni.  

Az első, amit ajánlok, rögtön több ötletet gyűjt össze. Vannak itt olyan dolgok, amit már korábban is láttam máshol, sőt tavaly mutattam én is, de van sok új is. Ez a madárkás képeslap hogy tetszik? A többit is érdemes megnézni.

Forrás

A nagy kedvenc. Ez volt az első, amit megláttam, de azt mondtam csak, hogy talán ez az. Szóval, alszok még rá egyet, aztán kiderül, hogy végül ez lesz-e a befutó. Sablon nincs hozzá, de annyira egyszerű, hogy anélkül is könnyű elkészíteni. A forrásnál több fotó is van, nézzétek meg azokat is!
Ezt a kis aranyos, szívecskés képeslapot egy olasz oldalon találtam. Ahogy lejjebb és lejjebb görgettem, jó pár anyák napi ötletet láttam még. Ekkor kezdtem elbizonytalanodni. Feltétlenül nézzetek szét itt is!

És a másik, ami talán még jobb, mint a fenti:
Forrás

Még egy innen, de ez az utolsó.


Mehetünk tovább? Vagy már találtatok megfelelőt? Azért még mutatok egyet-kettőt. Már csak azért, hogy ti is bizonytalanokká váljatok, mint én. :)))
Görögország a következő állomás. Erről az oldalról való ez a cserepes virág. Sablon nincs hozzá, de a kezünk az alap (elsősorban.)

Az utolsó mára szintén erről az oldalról, egy kis könyvecske, vagy fényképalbum, nem is tudom, minek nevezzem. Ugyanis ha megnézitek bezárva ezt az ajándékot, így is egy nagyon mutatós valami. De ha a többi képet nézitek, ez bizony fényképeket is rejt. El tudom viszont úgy is képzelni, hogy kis idézeteket, versikét írunk bele a képek helyett, vagy mellett.
Forrás

Remélem sikerült mutatnom néhány újdonságot, és találtatok kedvetekre valót. Még van egyéb ötlet is, igyekszem azokat is mihamarabb megmutatni. 
Jó kreatívkodást!

4 Comments

  1. Nagyon ötletes mindegyik, de nekem valahogy a két első a bagoly és a galamb tetszik a legjobban.Én adni sajnos már nem tudok senkinek, de lehet hogy elkészítem hogy a kis unokám lepje meg anyukáját:) Köszi a sok szép ötletet!

Vélemény, hozzászólás?