Textil macik és egyéb ötletek sablonnal

A múlt szombaton egy budapesti kiránduláson vettem részt a lányommal. Voltunk a Planetáriumban, majd a Városligetben. Összekötve a kellemest a még kellemesebbel, megbeszéltem egy találkozót egy kedves internetes ismerősömmel.

Már régóta szemezgetek a húgom és a volt kolléganőm által készített terítőkkel és egyéb hasznos kézimunkákkal, így elhatároztam, hogy valami ilyesmi ajándékot készítek erre az alkalomra. Miután végignéztem a tarsolyomban fellelhető ötleteket, erre a macira esett a választásom. (A terítő túl nagy falat lenne még nekem, de nyáron szeretnék azt is készíteni.)

Szerencsére volt itthon polár anyag és flíz is. Könnyű volt elkészíteni, és nagy örömömre a megajándékozottnak is tetszett. Azóta újabb két maci készült, ismét ajándékba. Szóval beindult a macigyártás.
Ha valakinek megtetszett a kis mackó, és szeretne egyet, itt a lehetőség, készítsen saját kezűleg. Az ötletet és a szabásmintát INNEN vettem, ahol emellett számos egyéb textilfigura is megtalálható.

Az én mackóim:
 Tavaly nyáron horgolni tanultam meg, az idén a varrásé lesz a főszerep. Már alig várom!

6 Comments

  1. Nagyon ügyes vagy aranyosak lettek a macik! Megnéztem a többit is de talán ez a legegyszerűbb. Egyből az jutott eszembe hogy készíthetnék ilyen macit én is a két kicsi unokámnak! Az hogy tudsz horgolni nagyon jó dolog a varrás sem nagy ördöngösség majd meglátod!

  2. Milyen jó, hogy Te sem unatkozol sosem, nagyon ügyes vagy!!!:))) Sok sikert hozzá, lassan én is visszarázódom a varrásba…:) Annyi mindent beterveztem a nyárra egyébként is, hogy örülök, ha egy részét meg tudom valósítani. Ez nekünk kikapcsolódás kategória!:) Puszillak

  3. Nagyon aranyos macikák!!!Ügyes vagy Icu!Varrni én is nagyon szeretnék,de a horgolási mániám még "nem enged rá időt"….:)))Jó tanulást kívánok neked,és sok szépséget sikerüljön elkészítened!Azért pihenj is a nyáron:))Puszi

Vélemény, hozzászólás?