Sünik papírtépéssel

A héten azt találtam ki, hogy technika órán készítsünk sünit papírtépéssel. Hiszen kinek okozhat gondot a papír tépkedése? Nagyon meglepődtem, mikor kiderült, megint lehetetlent kérek. Egy elsős közölte, hogy ő nem tud tépni, nyírni szeretné. Mondtam, hogy fogunk majd olyat is csinálni, de most szeretném, ha megmutatná, milyen ügyesen tép. Megmutatta. Tényleg ügyesen tép.

Az óra előtt gyorsan készítettem egy süni alapot, amit az asszisztensem utána minden gyereknek körülrajzolt a rajzlapjára. Ezután jöhetett a tépés és a ragasztás. Bár kétszer is megmutattam, kevésnek bizonyult, mert valahogy nem úgy tépték és ragasztották, ahogy kértem. Volt, aki a rajzlapjának állt neki. Még jó, hogy közben megkérdezte: -Ugye a fehér papírt kell feltépni? Óra végére, illetve kicsöngetés utánra kisebb-nagyobb segítséggel sikerült mindenkinek elkészülnie. Hogy nektek is meg tudjam mutatni, feltettem a táblára, és miután a gyerekek elmentek, csináltam a munkákról egy képet. 

Ugye milyen szépek? Csak sikerült! 

2 Comments

Hozzászólás a(z) sucika67 bejegyzéshez Válasz megszakítása