Összevont osztályban tanítok 2.

Akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseimet, azok már tudják, hogy ebben a tanévben összevont 1-2. osztályban tanítok. Már augusztusban elhatároztam, hogy alkalmanként beszámolok a mindennapi munka sikereiről és kudarcairól is. Persze inkább a sikerekről, mert ugye a kudarcokkal nem szívesen rukkol elő az ember. Eltelt egy hónap, épp itt az ideje, hogy elmondjam mi történt eddig. Nem tudom, mennyire lesz hosszú, a végére kiderül. 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az iskolában ha beszélgetünk a kollégákkal, mindig azt mondjuk, hogy ez az osztály mennyivel rosszabb, gyengébb, problémásabb, stb. A korábbi osztályom bezzeg…
A nagyobbik lányom (aki egyébként az én lelki szemetes ládám) lerendezi azzal, hogy “hagyd ott”. Aztán persze érvel, tanácsot ad, és végül, ha nem is ért meg, hogy miért nem hagyom ott, úgy tesz, mint aki megért. Ő javasolta, hogy írjam le a tapasztalataimat, és ha legközelebb elsős leszek ismét, (vagy másodikos, harmadikos, negyedikes) vegyem elő, és olvassam el a korábbi évek tapasztalatait. Hátha nem is lesznek rosszabbak, gyengébbek, problémásabbak. Elkezdtem. Persze az elején inkább csak panaszkodtam, de azért az alagút már megvan. Remélem eljön rövidesen az az idő, amikor már a fényt is fogom látni.
Google
Most így, 1 hónap után azt látom, hogy hál’ Istennek, minden szülő elégedett a haladásunkkal, és senki sem vitte el a gyermekét az összevonás miatt. (Remélem nem kiabálom el!) Persze munkaidő beosztás ide vagy oda, én szinte minden nap 4 óra után megyek haza, de otthon még folytatom a készülést a következő napokra. 
Az első két hétben a kicsik (szóval az elsősök) voltak önállóbbak és türelmesebbek. Szépen dolgoztak, és nem zajoskodtak. A nagyok (értsd: másodikosok) nem tudtak mit kezdeni a kapott utasításokkal. Mintha az első év anyagát kitörölték volna a fejükből. Türelmesen magyaráztam, volt, amit háromszor. Egyik alkalommal, amikor már ötödször kérdeztem, hogy mit csinál a gép, a kicsi elsős, miközben a saját feladatát színezte, megszólalt: A tíz egyforintost beváltja egy tízesre. Ő értette. Tehát igaz, hogy az elsős tanul a másodikos anyagból, illetve a másodikos pótolhatja a hiányosságait.
A harmadik héten kezdtem észrevenni, hogy a másodikosok kezdenek visszarázódni, a szülők foglalkoznak velük otthon, (Ez is nagy szó, mert az előző két osztályomnál ez nem volt jellemző.) órákon egyre többször tudnak önállóan dolgozni. Persze az asszisztensem nagy segítség, hiszen ő odamegy azokhoz, akik elakadnak. Közben én magyarázok az elsősöknek, akik között vannak tanulási nehézséges tanulók, és sajnos már most lemaradnak. Miután elmagyarázom a feladatot. és mindenki más dolgozik, ők megkérdezik, hogy mit kell csinálni. Aztán vagy csinálják, vagy nem.
Bevezettünk bizonyos szabályokat, amit nehéz betartani néhány elsősnek. De elmagyaráztam nekik, hogy ők sokkal többen vannak, így nem tudok mindenkinek a kedvében járni, egyszerűbb, ha ők fogadnak szót nekem. A szuperfiús, szuperlányos képeket (amiről itt írtam) szorgalmasan osztogatom, 2-3 gyerek van, aki belefárad a “jól viselkedésbe”.
Közben voltunk a szokásos védőnői vizsgálaton, ahol szintén próbáltam lekötni a gyerekeket, hogy ne csapjanak túl nagy zajt. Játszottunk szoborjátékot, csendkirályt, és énekeltünk is.

Nagyon sok mondókát és dalocskát tanulunk, hallgatunk zenét. Az órákat ezekkel szakítom meg, ha már látom, hogy kezdenek fáradni. Az olvasás iránti kedvüket úgy próbálom fokozni (meghozni), hogy diafilmeket vetítek. Egyéb rajzfilmeket is nézünk, ami valahogyan kapcsolódik a tananyaghoz. (Ma például a Stop, közlekedj okosan! című rajzfilmből néztünk meg két részt. A könyv is megvan, azt hétfőn mutatom meg nekik.)  
Technika- és rajzórákra próbálok érdekes feladatokkal készülni, ezzel is fokozva az iskolába járási kedvüket. A Gyereketető – meséld el, mutasd meg! oldalán találtam egy jó ötletet, amit az osztályommal mi is elkészítettünk, csak még nem mutattam meg nektek. Rajzlapra kinyomtattam a képeket, a gyerekek feladata volt az általuk kiválasztott színek árnyalataival kiszínezni. Köszi Mariann, hogy rátaláltál a külföldi oldalra, elkészítetted és megmutattad!

Forrás
Egy pályázat keretében minden csütörtökön úszni járunk. A héten voltunk harmadszor. Ez nagyon jó lehetőség a gyerekeknek, de vannak, aki félnek a “nagyvíztől”. Van ám sírás rendesen, ilyenkor aztán ígérek fűt-fát, csak hogy megnyugodjanak.

Majdnem elfelejtettem: voltak névnapi és születésnapi köszöntések is ebben a hónapban. Ilyenkor énekelünk, rajzolunk az ünnepeltnek, aki esetleg megvendégeli a többeket egy kis enni- és innivalóval.

Szóval, dióhéjban ennyi történt nálunk az elmúlt hónapban. Vidáman, zajosan telnek a napjaink, de megindultunk egy közös úton, és szép lassan haladunk előre. 

2 Comments

  1. Örülök hogy már azért Te is látod az alagút végét! Nagyon sok türelemre kreativitásra van szükség ahogy olvaslak ahhoz hogy a gyerkőcök figyelmét frissen tartsad! Igazi jó tanító nénijük vagy ezt szívből lehet csak csinálni és Te ezt teszed! További sok sikert kívánok , megérdemled!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.