Hány óra van? 2.

Tegnap ismételtük (tanultuk) az órát. Azért írom így, mert ugye a kicsiknek újdonság, de úgy vettem észre, hogy néhány nagyobbacskának (másodikosnak) is. Ez is egy olyan téma, amit évente 2 órában felemlítenek, aztán a hónapok során a köd homályába vész. Néhány régebbi bejegyzésemben ITT, ITT és ITT már ajánlottam ehhez ötleteket, amelyek közül néhányat be is vetettem a korábbi osztályomnál. 

Most, hogy ismét elsősöket-másodikosokat tanítok kezdem elölről az egészet.

A mutatók megkülönböztetésére a teknősös-nyuszis megoldást alkalmaztam, és el is meséltem a két állatról a történetet, ami arról szól, hogy hogyan győzi le a teknős versenyfutásban a nyulat.  (Innen ti is letölthetitek.) Szeretném majd a karórás játékot is játszani, de előtte „bedobok” egy-két feladatlapot a másodikosoknak.
Forrás
Keresgéltem egy kicsit a Google segítségével, és nagyon sok feladatlapot találtam. Le is mentettem a gépemre, majd az egyik link segítségével egy olyan oldalra jutottam, ahol az én döntésem alapján készül el a feladatlap. 
Forrás
Most csak a legfontosabbakat említem: Be lehet állítani, hogy mit szeretnénk gyakoroltatni: az egész órákat, félórát, negyedórát, perceket. Választhatjuk azt a lehetőséget, hogy gyermekünk / tanítványunk írja be az órák alá a pontos időt, vagy az időpontnak megfelelően rajzolja be a mutatókat. Eldönthetjük, hogy hány oszlopban, sorban legyenek az órák. Ezek a legfontosabb dolgok, de vannak egyéb apróságok a betűfajtát, méretet és egyéb technikai jellegű dolgot illetően. Nem tudom, hogy van-e valamilyen korlátozás a feladatok számát illetően, mivel én 2-2 feladatlapot készíttettem. 
Az okoskaland júniusi hírlevele tartalmazott egy társasjátékot, ami szintén jó lesz majd a gyakorláshoz, hiszen csak egész és félórák szerepelnek rajta. Én a Facebook-on akadtam rá, ott láttam a társast is a június 26-i bejegyzésnél. (Ha esik az eső, benn kell a teremben maradni a gyerekeknek, akkor nagyon jól jönnek ezek a rövid idő alatt játszható társasok.)
Remélem, ez a néhány feladat elég lesz arra, hogy mindenki megtanulja, mennyi is a pontos idő.
Nézzétek meg, próbáljátok ki ti is!
Jó játékot, jó tanulást!

2 Comments

Vélemény, hozzászólás?