Kivonás tízesátlépéssel első és második osztályban – ahogy én csinálom

Előző bejegyzésemben a tízesátlépéses összeadás praktikáit mutattam meg, ahogy én csinálom immár több mint 20 éve. Most a kivonáshoz szeretnék ötleteket adni. Mint azt már az összeadásnál is írtam, bizonyára mások is alkalmazzák a kivonásnál ezt a módszert, de van, …

Összeadás tízesátlépéssel első osztályban – ahogy én csinálom

Első osztályban az elmúlt hetekben tanultuk az összeadást tízesátlépéssel, néhány órája a kivonás került terítékre. Bizonyára minden kollégának megvan a saját módszere, gondoltam, épp itt az ideje, hogy megmutassam, én hogyan csinálom. Annak idején, idősebb kollégák mondták, hogy összeadásnál az …

Korábbi évek anyák napi műsorai: 2002-2003-as tanév, 1. osztály

Ez az utolsó, ami el volt mentve, így könnyen megoszthattam veletek. A többi műsorösszeállítást igyekszem a versgyűjteményemből előkeresni, vagy beszkennelni, de majd mutatom azokat is. Addig is jó keresgélést, olvasgatást! KÉRY VIOLA : AZ ÉDESANYÁK Ezen évnek legszebb napja Május …

Korábbi évek anyák napi műsorai: 2003-2004-es tanév, 2. osztály

DAL: Rozmaringos ablakomban  László Gyula: Édesanyám Odakünn már tavasz készül, de még csípős, friss a szél, kályha mellett a zsámolyon édesanyám üldögél. Üldögélget, bóbiskolgat, sokat fáradt, dolgozott, ölében még a kabátom, amit imént foltozott. Oly jó lenne ölbe kapni, ágyba …

Korábbi évek anyák napi műsorai: 2004-2005-ös tanév, 3. osztály

Zene: Emberek: Tábortűz HORVÁTH EMERENCIA : KIS MADÁRKA Kis madárka énekel a faágon Lepketündér mosolyog a virágon A madárka azt dalolja, Lepke a virágnak súgja: Minálunk nagy ünnep van ma Édesanyák napja. Jó édesanyákkal mi is szívből ünneplünk Boldogsággal telik …

Korábbi évek anyák napi műsorai: 2005-2006-os tanév, 4. osztály

Pár éve tönkrement a számítógépem, és a rajta található anyagom is elveszett. Így most időrendileg nem a 2009-2010-es jön, hanem ami korábban készült, és CD-re lett lementve. (Amint lesz egy kis időm, a kinyomtatott műsor alapján újra összeállítom, és megmutatom …