Húsvéti kreatívkodás

Beköszöntött a tavaszi szünet, mindenki kipihenheti az eddigi fáradalmait. Rám is rám fér(ne). Korábbi bejegyzésemben ígértem, hogy megmutatom, mik készültek nálunk a húsvétot megelőző hetekben. Jöjjenek tehát az ötletek, és a megvalósítások.

Korábban mutattam a Facebook-on azt az óriás tojást, amit elsőként készítettünk el az ötletek közül. Nagyon tetszett a gyerekeknek, mondták is, hogy ez most megint olyan lesz, mint a karácsonyi. Mivel ez kevesebb darabból állt, így 3 készült belőle.

Forrás

Egy másik rajzórán húsvéti tojást rajzoltak a gyerekek sablon segítségével, amit aztán mindenki kedvére díszíthetett és festhetett. Ugye, hogy milyen ügyesek az én kis tanítványaim?

Tavaly kézműves szakkörön készítettük vécéguriból azokat a nyuszikat, amit most ismét elkészítettünk osztályom tanulóival. “Last minute” húsvéti asztaldísz és szalvétatartó is lehet.
Forrás

Tavalyi

Idei munkák:

Az utolsó napokban egy kicsit belehúztunk, és egy tojásos mobilt, illetve sajtosdoboz tetőből nyuszi- vagy csirkefejet készítettünk. A mobilhoz itt találtam az ötletet, de alapanyag hiánya miatt történt egy-két módosítás. A nyuszi- és csirkefejek saját ötlet alapján készültek.
Forrás
A csirkéhez itt találtam sablont. (Bizonyára az előző oldalon is van, csak regisztrálni kellett volna, amire akkor éppen nem volt időm.)
Tanítványaim munkái pedig ilyenek lettek: 
Munka közben: 

 

Ezeken a képeken pedig már a nyuszik és a csirkék készülnek, sajtosdoboz kinyírt tetejéből és színes papírból.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.