Szuperhős igazolvány, matricák, egyebek

Tegnap nálunk is, mint mindenütt az országban elkezdődött az új tanév, mindenki örömmel üdvözölte rég látott osztálytársát. (Nem utolsó sorban engem is. :)))  Az évnyitó után bementünk a tantermünkbe, ahol rögtön észrevették az új dekorációt. A gyerekek keresgélték magukat a különböző tablókon, olvasták az ajtófeliratot, látszott rajtuk, hogy izgatottan várják, hogy megtudják, mit tartogatok az idén számukra.

Egy utolsó pillanatban született ötlet révén minden szülőtől kértem, hogy e-mail-ben küldjenek nekem egy fényképet a gyermekükről, ami a nyáron készült. Itthon kinyomtattam, és kedd reggel ez  (is) várta őket.

És a többi tabló, illetve ajtódekoráció:

Elmondtam az értékelés mikéntjét, hogy mi kell ahhoz, hogy valakinek a szuper fényképe felkerüljön a faliújságra. Nagy lett a lelkesedés. Készítettünk egy „Szuperhős igazolványt”, amibe  naponta gyűjthetik a szuperhős matricákat.
Egy külföldi oldalon láttam az igazolványhoz egy ötletet, és végül nem a korábban mutatott lehetőségek közül választottam, hanem ezt az újonnan látott megoldást adaptáltam.
Forrás

Így nézett ki a miénk, még kitöltetlenül…
(A Boys R Gross betűtípus tetszett meg, ezzel írtam a piros szöveget, de ebben nem volt hosszú ő, ezért írtam az igazolványnál ö-vel, amit nyomtatás után tollal javítottam. A többi helyen más betűtípust használtam, ott nem volt annyira látványos az eltérés. Aki más betűt használ, elképzelhető, hogy nem lesz ilyen gondja.de ez tetszett meg, ennél maradtam.) 
Itt pedig már a gyerekek által kitöltve:
Mindenki választott, vagy kitalált magának egy szuper nevet, egy szuper képességet, leírta, hogy azt mire tudja használni, illetve lerajzolta magát, mint szuperhőst. Ma mindenki teljesítette a küldetést, így megkaphatta az első matricáját. Természetesen úgy iparkodtam, hogy mindenki megérdemelje. Remélem, holnap is sikerül minden gyereknek!
A matrica is saját kivitelezés. Etikett papírra nyomtattam a méretre igazított szuperhős emblémákat. Szeptemberben és októberben fogom ezeket osztogatni.
Forrás
Novemberben a minyonokra fogok átállni, hogy ne legyen annyira unalmas. 
Forrás
Végezetül mindenki kapott egy-egy könyvjelzőt, a többit holnap, közösen fogjuk elkészíteni. Igen, természetesen ez is szuperhősös, ugyanazokkal a képekkel, mint ami az értékelőtáblán szerepel. Úgy láttam, elnyerte a tetszésüket.
Szuper tanévet kívánok mindenkinek!
Ui.: Ha valakinek tetszik az igazolvány, vagy a matrica, Word formátumban szívesen elküldöm, ha megadja az e-mail címét.

25 Comments

  1. Kedves Sucika!
    Zseniális,… mint minden ötleted!! Állandó olvasója, (rajongója) vagyok blogodnak. Köszönöm, hogy kincseidet megosztod! Én is szeretném elkérni a szuperhősös anyagot, ill. a mondatfajtákkal kapcsolatosat!
    Élményekben és eredményekben gazdag tanévet kívánok!!
    Tisztelettel, köszönettel: Beáta, regnobe@gmail.com

  2. Szia! Én csak most akadtam a blogodra, de csak ámulok-bámulok milyen szuper ötleteid vannak. Gratulálok! Biztos vagyok benne hogy a gyerkőcök imádják! Szeretném itthon én is kipróbálni kisfiammal, aki most kezdte az iskolát.
    Kérlek küldd át részemre is a szerkeszthető változatokat.
    köszönettel,
    egy új olvasód, Gyürecs Emőke

Vélemény, hozzászólás?