Négyéves a blog

Igaz, hogy szalad az idő? (Már megint ezt írtam, úgy mint 1 éve, két éve, három éve, de tényleg így van!) Négy évvel ezelőtt – utánozva a lányomat – belevágtam a blogírásba. Szerettem volna leírni a tanítás során használt ötleteimet, segítve ezzel a fiatalabb kollégákat, szülőket. Ugyanakkor, mivel technika és rajz órákon szerettem minél látványosabb dolgokat készíteni a gyerekekkel, alkalmanként ezeket a kreatív dolgokat is szándékomban állt megosztani veletek.

Most, hogy visszatekintek az elmúlt időszakra, úgy gondolom, tartottam magam a célkitűzéseimhez, ami kiegészült néhány személyes bejegyzéssel. Közben, – ahogy azt Éva barátnőm is megjegyezte – nagyot változott a blogos világ. Valahogy el-elmaradoztak a régi ismerősök, és a komment is kevesebb lett, annak ellenére, hogy mára már a Facebook-on keresztül  több, mint 4650-en követnek. Természetesen privátban kapok azért olyan leveleket, melyek megmelegítik a szívemet, és megerősítenek abban, hogy hasznos az, amit megosztok. 
Minden évben eldöntöm, hogy megosztok majd Veletek egy kis statisztikát, hogy mondjuk melyik bejegyzést olvastátok a legtöbben, vagy melyik nap hány oldalmegjelenítés volt, vagy …
Aztán mindig úgy jön el ez az évforduló, hogy ki sem látszom a munkából, és mint tavaly, esetleg le is maradok magamról. A héten például ismét a kocsi ügyében kellett intézkednem, de lassan lezárul majd az a dolog is. És ha semmi nem jön közbe (úgyis jön), akkor már “csak” tanítanom kell és élnem a háziasszonyok “unalmas” életét. 
Szóval a kimutatás most is elmarad. Majd esetleg jövőre. Most csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm, hogy egyre többen vagytok, hogy hasznosnak tartjátok a bejegyzéseimet, és remélem, a továbbiakban is hűséges olvasóim lesztek.
Végezetül arra szeretnélek kérni titeket ez alkalomból, hogy ti is tekintsetek vissza erre az együtt töltött egy évre, és írjátok meg legyetek szívesek, hogy melyik bejegyzés tetszett nektek a legjobban, és milyen jellegű dolgokról szeretnétek olvasni a továbbiakban! Tudom, hogy mindenki rohan, de bízom benne, hogy azért szántok rám néhány percet.
Puszi mindenkinek!
Sucika

8 Comments

  1. Szia! Boldog blogszületésnapot kívánok! Szerintem a tiéd a leghasznosabb és legtartalmasabb blog a tanítással kapcsolatosan. Legalábbis én nem ismerek másikat, ami ilyen gyakran frissülne és ennyi új, kreatív ötletet osztana meg. Én már számtalan alkalommal használtam őket, akár technika-rajz órán, akár máskor. Legutóbb pl. a nekem van-kinek van játékot, vagy a legutóbbi kedvenc a gondoltam egy számra másképp. De tőled vittem az ötletet, az adventi időszakban a fejen való rajzoláshoz és hogy minden napra legyen valami kis játék. Most már kérték, hogy húsvétra is legyen. Tényleg ritkán kommentelek én magam is, az állandó rohanásban. Igyekszem majd gyakrabban. Köszönöm a sok munkádat és még sok-sok sikeres évet kívánok neked itt a blogszférában!!!!! Mert az nekünk is jó. 🙂

  2. Szia! Évek óta olvasom az oldaladat. Én középiskolában tanítok, mégis lenyűgözött és itt tartott az a sok jóság és szeretet, ami árad belőled a gyerekek és a tanítás iránt. Most pedig, hogy a kislányom első osztályos lett újra átböngésztem az írásaidat, hogy mivel tehetném számára még színesebbé a tanulást. Szeretettel és köszönettel: Judit

  3. Szia! Boldog Blogszületésnapot! Rendszeresen olvasom a blogodat, és nagyon szeretem! A gyermekeim számára szoktam vinni a feladatokat, játékokat, ami segíti őket a tanulásban, vagy csak jó móka elkészíteni. Köszönöm azt a sok mindent, amit eddig kaptunk! Kata

Vélemény, hozzászólás?