Nemzeti színű virág

Nem tudom, ki hogy van vele, de én azoknak a táborát erősítem, akik a közelgő nemzeti ünnepünkre készülve nem a hagyományos értelemben vett kokárdával dekorálnak. Miért baj az, ha ebben  a mai modern világban nemzeti színű madárkák, virágok, vagy mi egyebek születnek a gyerekek keze nyomán? 

Úgyhogy mielőtt még jobban elkezdenék mentegetőzni, mutatom, hogy milyen virágokat készítettünk a tegnapi technika órán. Azóta ezek a virágok díszítik az ablakainkat, jelezve a település összes lakójának, hogy ünnep közeleg. Holnap kikerülnek még a tavaly készült madárkák is, illetve a tanterembe is kerül még valami a hét folyamán. (Legalábbis remélem.)

FORRÁS
Az ötletet a Pinterest-en találtam, és mivel szombaton “ráértem”, (nem úgy, mint vasárnap, amikor fél nap sütöttem, főztem, aztán mosogattam) a fénykép alapján sablonokat készítettem és méretre vágtam a papírcsíkokat. Persze a gyerekek is nyírhattak volna, gyakorolva a vonalzó használatát, de akkor még most se lennénk készen, szerintem.

A csíkok méretei:
nagy piros: 13 cm x 3 cm
fehér:  9 cm x 2,5 cm
kis piros:  6 cm x 2 cm
A csillagon gondolkoztam, hogy talán készíthetnék ettől egy szabályosabbat is, de végül úgy döntöttem, hogy ez nem csillag, éppen ezért nem szabályos. 

Lépéseként haladtunk, soronként mutattam a ragasztás helyét, mert jártam már úgy, hogy csak megmutattam az elkészítendő munkadarabot, és bár a táblára felrajzoltam, vagy felírtam az egyes fázisokat, a gyerekek a kivitelezés során mégis összekevertek dolgokat. (Egy tanítványom ennek ellenére is eltévesztette, és nem úgy ragasztotta fel a kis piros csíkokat, ahogy kellett volna.)

Íme a végeredmény:

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el ti is! 
Jó kreatívkodást!

  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.