Középkori vár és katona

A csütörtöki rajzóra témája középkori vár készítése volt. Mivel egy levelezős feladatban is hasonló témánk van, különösen örültem neki, hogy az osztállyal is várat kell készítenünk. Végre a fiúkhoz egy kicsit közelebb álló dolog! Mivel rengeteg papírgurigám van, nem volt …

Időszalag a történelmi olvasmányokhoz

Olvasás órákon, illetve nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódóan gyakran kerülnek szóba történelmünk nagy alakjai. Ilyenkor mindig elmondom a gyerekeknek, hogy ki mikor élt, uralkodott, milyen esemény köthető a nevéhez. A meglátásom azonban az, hogy az időben való elhelyezés nagyon nehéz egy harmadikos …

Virágtündérek zseníliadrótból

Folytatva a virág projektet, tegnap technikaórán virágtündéreket készítettünk. A Pinterest-en találtam hozzá 3 (hasonló) ötletet, közülük készült el az egyik, mint prototípus, majd az alapján órán a gyerekek munkái. Bár még bőven van zseníliadrótom (hála a kisebbik figyelmességének), valahogy úgy …