Bagoly papírgurigából és muffin papírból

Idén nyolcadik alkalommal került sor a Kicsik és nagyok kulturális hetének megrendezésére. Immár a hagyományos programok között szerepel a kreatív délután, ahol minden kolléga forgószínpadszerűen alkot valamit a tanulókkal. Idén annyi változás történt, hogy csak a kicsik alkottak, a nagyok túráztak.
Bizonyára mások előtt is ismerős az alábbi kép: alkossunk valamit, ami szép, de ha lehet, ne kerüljön semmibe. Bár szükség volt néhány muffin papírra, annyira nem volt nagy a beruházás. (Sőt, mint utólag kiderült, itthon lett is volna annyi papírom, hogy jusson mindenkinek. De biztosra akartam menni, ezért inkább vettem egy csomaggal.)
Imádom a baglyokat, így, amikor keresgélésbe kezdtem, rögtön a papírguriga és a bagoly jutott eszembe, mint alapanyag, és mint elkészíthető munkadarab. A Pinterest-es gyűjteményemben volt néhány megoldás, most csak azt kellett közülük kiválasztani, ami könnyen elkészíthető, hiszen félóra állt rendelkezésemre egy-egy csoporttal. 
Az alábbi állatkák szálltak versenybe:
FORRÁS

FORRÁS

Aztán némi kis módosítással, de ő lett a befutó:
FORRÁS

Anyagtakarékossági szempontból egyszerűsítettem a dolgon, illetve időhiány miatt nem színeztünk. de elkészítve a prototípusokat, nekem így is nagyon tetszettek.
A mi baglyocskáink végül négybe vágott muffin papírból készültek (5-6 cikk), a szárnyukhoz plusz 1 papír kellett, amit félbevágtunk, és a végéből egy kis darabot lenyisszantottunk.

Évekkel ezelőtt egy pedagógiai asszisztens kolléganőnk rengeteg színes papírt nyírt körformára. Most ebből kapott mindenki 2-2 darabot, amire filctollal rajzoltak szemet, amit egymásra téve ragasztottak fel, illetve narancssárga papírból készítettek egy kis csőrt is.

Mivel az én csoportom nagyon ügyes volt, várnunk kellett a többiekre, ezért gyorsan készített még mindenki egy egyperces baglyot, szintén muffin papírból. Az ötletet ITT találtam:
FORRÁS

Teljesen leegyszerűsítve a miénk ilyen lett.

Ezzel a bagollyal a legkisebb önbizalommal rendelkező gyereknek is be tudjuk bizonyítani, hogy milyen ügyes, hiszen 1 perc alatt kész lehet vele. Természetesen, ha készültem volna a feladatra, akkor hozok szemeket, nyírunk neki csőrt, vagy akár lábakat is. 
Ha tetszik az ötlet, készítsétek el ti is!
Jó kreatívkodást!

4 Comments

Hozzászólás a(z) sucika67 bejegyzéshez Válasz megszakítása