Közlekedési eszközök földön, vízen, levegőben

Lassan a végére érek az elmaradt bejegyzéseimnek, de ideje is, mert bár vége a tanévnek, vár még a gyerekekre és rám is néhány feladat, amiről lesz mit mesélni, vagyis itt a blogon nem hiszem, hogy nyári szünetre megyek. 
Most viszont, még mielőtt jobban elkalandoznék, jöjjön egy olyan dolog, ami szóba került az órákon és a szakkörön is, ez pedig nem más, mint a közlekedési eszközök. Mutattam már közülük néhányat (ITT megnézhetitek), most jöjjön a többi!

Technika órán volt témánk a közlekedés, majd szóba került szakkörön is, ezért gondoltam azt, hogy olyan megoldást keresek, ahol a lehető legtöbb jármű elfér egy adott helyen, békésen, egymás mellett. Mivel bolti alapanyagom nem volt hozzá, így olyan megoldások után néztem, ami megoldható papírgurigából vagy éppen tojástartóból.
Mutatom majd a forrásokat is, de most a mi projektünkkel kezdem, (fentebb úgyis láttátok már), ami annyira tetszett mindenkinek, hogy most azon töröm a fejem, hogy hová is tegyem, hogy ne porosodjon, és jövőre is tudjunk benne gyönyörködni, és esetleg tovább bővíteni.
A kis hajó saját ötlet alapján készült, és mi más lett volna erre a legmegfelelőbb alapanyag, mint a tojástartó, amit egy kicsit körbenyírtunk, hogy hajó formája legyen. Egy kis gyurmát tettünk bele hogy megálljon, illetve abba állítottuk a hurkapálcát, majd egy kis zsákvászon darabból vitorlát is ragasztottunk neki. Kis zsenília emberke is került bele, ugyanúgy, mint az autókba és a repülőbe.

 És akkor most lássuk a forrásokat!
FORRÁS

FORRÁS
FORRÁS
FORRÁS
Ha megtetszett valamelyik jármű, készítsétek el ti is!
Jó kreatívkodást!

2 Comments

  1. Nagyon ötletes, és ügyesen elkészítettétek! Nekem elsőre a kis mozdony tetszett meg! Nálad a kis gyerkőcök játszva és örömmel tanulnak még a komoly dolgokról is! Gratulálok ! Nyáron kicsit pihenjél is !

    1. Köszönöm, kedves Éva! Nekem is a mozdony a kedvencem, egyébként azt egy kislány egymaga készítette. Hát remélem, hogy örömmel tanulnak. Sajnos az idei nyár nem a pihenésről fog szólni. De azért remélem, hogy pár napösszejön majd.

Hozzászólás a(z) sucika67 bejegyzéshez Válasz megszakítása