Szakkörös tábor Sarudon

Három hete, hogy véget ért a tanév, de annyi teendőm akadt (ismét), hogy a blogra sem jutott idő. Volt benne tanév végi adminisztráció, táboroztatás, lakodalom, vásárlás, orvosi vizsgálat, csajos hétvége, illetve Erzsébet tábor. Végre egy kicsit fellélegezhetek, így épp itt az ideje, hogy Veletek is elkezdjem megosztani az élményeimet -jelen bejegyzésben a szakkörös táborról-, illetve egy-két tapasztalatomat, amit most szereztem.  

Ahogy már néhány bejegyzésben említettem, a szakkörös gyerekekre várt még egy háromnapos tábor a Tisza-tó partján, Sarudon. A “kötelező” programokon felül, az adott lehetőségeket figyelembe véve különböző programokat -versenyeket, túrákat, Ki mit tud-ot -szerveztünk még a gyerekeknek, és természetesen nem maradhatott el a fürdőzés sem. 
És amire menet közben rájöttem, vagy éppen megerősítette a korábban kialakult véleményemet:
1. A gyerekek -még a fiúk is- meg tudnak teríteni, tudnak kenyeret kenni, mosogatni, el tudnak pakolni maguk után, csak nem minden szülőnek jut eszébe otthon, hogy megkérje erre a gyermekét. (Jelzem, amikor én voltam gyerek, sose kért az anyukám tőlem és a testvéremtől semmit. Kiadta a parancsot, hogy mire hazajön a munkából, mit kell éppen aznap megcsinálni! Nem volt apelláta.) 
2. Mindent megesznek, sőt repetáznak is, csak ne legyen előttük chips, csoki, cukrozott üdítő meg egyéb egészségtelen rágcsálni -és innivaló. Első nap sok gyerek alig evett, mert anyu bőségesen pakolt mindenféle hülyeséget, nehogy éhen haljon az ő szeme fénye. Utolsó nap viszont, mikor visszajöttünk a strandolásról (ami oda-vissza 3 km), nem győztük kenni nekik a kenyeret és a kalácsot. Elfogyott 2 kg kenyér, és egy nagy kakaós kalács. Nekünk csak a vége maradt.
3. Lusták illetve puhányok. Nem szeretnek mozogni, tornázni, gyalogolni, helyette inkább ülnek és néznek ki a fejükből. Vagy nyomogatják a telefont. Ha mégis (mivel muszáj) csinálnak valamit, rövid idő után nyivákolnak, hogy mikor pihenünk, meddig kell még menni, stb. Persze ezt eddig is tudtam, csak most még jobban látszott. Viszont arra büszke voltam, hogy nem az “enyémek” panaszkodtak. 

4. Le tudják magukat kötni számítógép, táblagép nélkül is, és jókat tudnak együtt játszani akár eszközzel, akár anélkül is. Persze ehhez az kell, hogy ne legyen internet elérhetőség, és szerencsére itt nem volt (legalábbis ők így tudták), illetve legyen egy olyan  irányító közöttük, aki kitalálja, hogy mit játsszanak. Emlékszem, gyerekkoromban én sosem unatkoztam, mert mindig kitaláltunk valamit a barátokkal. 

5. Nagyon szeretnek beszélni, beszélgetni, szeretik, ha ők vannak a középpontban. Sajnos akkor van gond, ha egyszerre mondjuk 5 gyerek szeretné, ha rá figyelnék. Nehéz ilyenkor kiválasztani, hogy ki legyen az első, akit meghallgatok, és ki az utolsó. Volt olyan, hogy egy gyerek egy túra során annyit beszélt, hogy megkértem, legyen szíves menjen előre egy másik gyerekhez, akinek nincs párja. Szükségem volt egy kis csendre. Úgyhogy kedves Szülők, tessenek beszélgetni a gyerkőcökkel!
Az viszont probléma, ha valaki okosabbnak gondolja magát a többieknél, és ezt a másik tudtára is adja. Persze tapintatosan lehet közölni dolgokat, de amikor ezt egy gyerek lekicsinylően, rendreutasítóan teszi, az már gond. Tudom én, hogy ez sok felnőttre is érvényes, és a gyerekek csak követik azt, amit otthon látnak. Éppen ezért is nagyon nehéz dolog a gyermeknevelés. 
Lehet, hogy nem teljesen illik ide ez a gondolat, de most olvastam a Facebook-on:
Forrás:Facebook

Lehetne még folytatni a sort, és előfordulhat, hogy egyszer még sorozat is lesz ebből, de a három nap alatt ezek a dolgok kerültek felszínre.

Vélemény, hozzászólás?