Közös képalkotás: őszi mozaik levélkép

Az elmúlt hetekben két alkalommal úgy készültek el az „alkotások”, hogy mindenki dolgozott egy kis darabon, aztán a végén illesztettük, ragasztottuk egybe az elemeket, és a részekből úgy lett egy alkotás az egész. Az egyik közülük a lentebb látható őszi kép.

 A Krokotak ötleteit nagyon szeretem, mert egyszerűek, mutatósak az ott bemutatott munkák. Bár negyedikesek vagyunk, néha ilyet is kell csinálni. Adott volt a kép, amit több példányban kinyomtattam, és szétnyírtam. Ezeket a kis képrészleteket kapták meg a gyerekek. Arra kértem őket, hogy az őszre jellemző színeket használják a munkájuk során, és vigyázzanak arra is, hogy hogyan kerülnek egymás mellé a színek. Lelkesen dolgoztak, és végül nagyon rácsodálkoztak a végeredményre. Bár hetekkel ezelőtt készültek el a képrészletek, az összeragasztásra csak a napokban került sor. Ez a hangulatos őszi kép díszíti majd egy ideig a faliújságot.
FORRÁS

A gyerekek munkájából készült kép:

Ha valakinek megtetszett az ötlet, még elkészítheti, mielőtt jön a halloween-i őrület.

Vélemény, hozzászólás?