Tízperces kreatívkodás: Hulló falevelek

Mivel ismét egy könnyen elkészíthető ötletet hoztam, gondoltam, nevet is adok ennek a témának, így könnyebben rátalálok majd én is, más is. Mivel a konkrét munkálatokra elegendő 10 perc, gondoltam jó lesz címnek a “Tízperces kreatívkodás”.

 Bizonyára más intézményekben is szokás, hogy nemcsak a tanterem, hanem az ablak is szépen fel van díszítve, az aktuális témának megfelelően. Nálunk és a környék iskoláiban legalábbis így van. Szóval keresnem kellett valami olyan dekorációt, ami pillanatok alatt (enyhe túlzással) elkészíthető.

Most itt az ősz közepén mi sem aktuálisabb téma, mint a hulló falevél. Így esett a választásom az alábbi megoldásra.
FORRÁS
Színes lapokra nyomtattam a felhőket, leveleket és az esernyőket, így a gyerekeknek csak nyírniuk és ragasztaniuk kellett, illetve kidíszítették a kék alapra nyomtatott esernyőket. Mondanom sem kell, pikk-pakk készen lettünk, és a díszek rögtön a helyükre is kerültek, így fénykép is csak ott készült róluk.

A sablonok megtalálhatóak a FORRÁSként megjelölt oldalon, de remélem a szerző nem haragszik meg (ha véletlenül rátalálna), hogy én is közzéteszem.

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!
Jó kreatívkodást!

2 Comments

  1. Hú, de jópofák! Szerintem november elejébe még belefér, mielőtt jön a Mikulás. 🙂 Úgyis gyakorolnunk kell a vágást. 🙂

    1. Köszi. Elsősök is könnyen elkészíthetik szerintem, nekünk negyedikesekkel pár perc volt az egész, de kellett valami az ablakba és csak ennyire volt időnk. Vágjatok bele! :))

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.