Origami kokárda március 15-re

A hét az ünnepi készülődés jegyében telik. Ma krepp papírból kamilla virágot hajtogattunk legyezőhajtással, pénteken pedig a nemzeti ünnepünkre készülünk majd. Tavaly színes papírokból hajtogattunk nagy origami kokárdát, és most ismét úgy döntöttem, hogy hajtogassunk. 
Végignéztem néhány ötletet a Pinteresten, el is mentettem néhányat, sőt kettőt-hármat el is készítettem. (Mert ugye a puding próbája az evés.) Hajtogatás közben egyszer-kétszer megvilágosodtam, hogy ez bizony nem fog menni az én kis csapatomnak, úgyhogy miután jó pár színes papír a kukában kötött ki, megtaláltam a legjobb megoldást. (Legalább is abban a pillanat azt hittem.) 
Az a jó benne, hogy egy alap hajtás után többféle végeredmény születhet, attól függően, hogy hány elemet teszünk egybe, illetve melyik oldalát nevezzük ki a színének, és melyiket a visszájának.
FORRÁS
Mivel nem volt elegendő mennyiségű színes papírom itthon, ezt már pasztell színekből készítettem el. Sajnos sok gyereknek is csak ilyen színes papírja van, így tartalékolnom kell az intenzívebb színeket péntekre. De azért a lényeg így is látszódik.
Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Jó kreatívkodást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.