Papír rózsa és Anyák lapja – anyák napjára

Rohamtempóban közeledik egy családi esemény, illetve az anyák napi megemlékezés. Hogy mind a két helyen megfelelően helyt tudjak állni, és ne csapjanak össze a fejem fölött a hullámok, időzítettem a feladatokat. Így a mai rajzórán már el is kezdtük az édesanyáknak szánt ajándékok elkészítését.
Sokáig nézelődtem a Pinterest-es gyűjteményemben, és végül egy olyan virág mellett döntöttem, aminek az elkészítése nem vett el sok időt, mivel pdf-ben volt hozzá sablon. Világossárga lapra (minőségében olyan, mint egy műszaki rajzlap) nyomtattam ki a virág szirmait, (illetve zöldre a leveleket) így a gyerekeknek nem kellett az időt tölteni a sablonok körberajzolásával. Csak nyírtak és ragasztottak. Hurkapálcára húzták az egyes elemeket, amit a levelek felragasztása előtt krepp papírral vontak be. 1 óra alatt mindenki elkészült a rózsával, illetve belekezdett a másik ajándékba, ami egy anyák napi újság lesz. 
Az ötlet innen származik:
FORRÁS
Ez pedig a prototípus, illetve a gyerekek munkája:

Az Anyák lapját még tavaly találtam, (az a link már sajnos nem él, de szerencsére megtaláltam máshol is: INNEN le tudjátok tölteni), csak akkor mi már készen voltunk a saját ajándékainkkal. Most viszont tökéletes lesz. Készült mamáknak,  nagyiknak, sőt apukáknak is újság. Látogassatok el az oldalra, és ha tetszik, töltsétek le Ti is!

Jó készülődést, jó kreatívkodást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.