Holdfázisok – “mozgó” holddal

Bár már az összefoglalásnál járunk, a felmérés megkönnyítése érdekében készítettük el technikaórán az osztályommal az alábbi kis eszközt (játékot), amivel könnyedén megtanulhatják a holdfázisokat. Mivel a forrásnál csak egy fénykép volt, az alapján próbáltam hozzá sablont gyártani, és hogy más …

Naprendszer, holdfázisok – kreatívan

Bár ezt a témát korábban vettük, úgy gondoltam, bevetek néhány kreatív ötletet a jobb megértés, vagy pontosabban fogalmazva a biztosabb rögzítés érdekében. A témazáróban ugyanis lesz egy feladat, ami a holdfázisok berajzolását kéri. Bevallom őszintén, ehhez a témához elég nehezen …

Kaparós sorsjegy a tanítás szolgálatában

Évekkel ezelőtt láttam egy külföldi oldalon, hogy hogyan lehet házilag kaparós sorsjegyet készíteni. Tetszett az ötlet, el is raktároztam, hogy majd egyszer megcsinálom, de ez az egyszer csak nem jött el. Egészen mostanáig.  FORRÁS A múlt hétvégén volt a kisebbik …

Képes napló 2017. május – Lakodalom van a mi utcánkba’ …

Majdnem egy évvel ezelőtt volt utoljára ilyen bejegyzés, és akkor is több napi hallgatás előzte meg a posztot. Eltelt egy év, és úgy látszik,  az élet megismételte önmagát: 3 hete, hogy nem írtam bejegyzést, és ennek nagyon is megvolt az …

A Naprendszer bolygói – flipbook és dal

Környezetből az elmúlt hetekben a Naprendszerrel foglalkoztunk, így amellett, hogy a gyerekek tanulmányi munkáját és magatartását az Ózhoz való eljutással értékeltem, gondoltam, legyen egy kis versengés köztük, főleg, hogy már a tanév vége is közeleg. A korábban már bevált projektet …

Minden egy helyen: Felfedezzük a Világegyetemet

Mivel az elmúlt időszakban negyedikeseimmel a Naprendszerről tanultunk, és egyéb elfoglaltságaim miatt nem volt annyi szabadidőm, hogy új ötleteket valósítsak meg, előszedtem a négy évvel ezelőtti projektet, és azokból válogattam feladatokat. Közben jutott eszembe, hogy ezeket a posztokat is egybegyűjtöm, …