Minnie és Mickey bonbon figurák

Két éve láttam és készítettem először dekorgumiból bonbon figurákat. Tetszett az egyszerűségük, mutatósságuk, és az ötlet, hogy milyen jól elrejthetünk benne egy kis cukorkát. Mivel nem tűnt nehéznek, az akkori elsős-másodikos tanítványaimmal is elkészítettük. Bár akkor a nagy létszám miatt kétoldalú kartont használtam, raktároztam néhány ötletet, hogy egyszer dekorgumiból is készítünk majd. Aztán ez a majd csak majd maradt. Egészen mostanáig.
FORRÁS
Kb. két hete volt iskolánkban a Kicsik és nagyok kulturális hete, melynek keretében egy szerdai délután kézműveskedtünk az alsós gyerekekkel. Nem volt túl szerencsés a nap kiválasztása, mivel az osztályomban akkor volt a kompetenciamérés, így csak két tanítványom jött vissza délután. Velük készült el Mickey egér, de a héten az osztályom többi tanulójával is szeretném megcsinálni. Ők addig elkészítik Minnie-t.
Ezek voltak az inspiráló képek:
FORRÁS
FORRÁS
FORRÁS
Nem találtam olyan oldalt, ahol sablon és végeredmény, esetleg leírás együtt lett volna, de így is sikerült a megvalósítás. Ha Ti is szeretnétek elkészíteni, két dologra feltétlenül ügyeljetek: 
1. A testként szolgáló formából kisebb lyukat nyírjatok ki, mert úgy jobban mutat, és a cukorka sem „veszlik el” benne.
2. A karját vékonyabbra kell nyírni, mint ahogy a sablonon látható, hogy jól mutasson rajta a kesztyű!
Én a talprészt is nagynak találtam, ezért azt kisebbre vettem, de ha csináltok egy prototípust, úgyis meglátjátok, hogy nektek hogy tetszik jobban.
Visszatérve a délutánhoz: Bármilyen dekorgumit használhattak volna a lányok, de ők a feketére szavaztak. Íme a végeredmény:
Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!
Jó kreatívkodást!

Vélemény, hozzászólás?