Méhecskés-katicás varázsszavak

Az elmúlt években többször volt a tanulóim magatartásával probléma, ezért kitaláltunk saját szabályrendszert, aminek a betartása, vagy be nem tartása valamilyen együtt kidolgozott következményekkel járt. Időközben rájöttem, hogy azok a gyerekek, akik mostanában jönnek fel iskolába, az alapvető szabályokat (köszönés, kérés) sem tudják. Így arra gondoltam, most, hogy elsős-másodikos leszek, kezdem a legalapabb alapoknál. Szerencsére találtam ehhez is egy képet, így „magyarosítás”, és nyomtatás után gyorsan el is készült.
9 db A4-es papírra nyomtattam, és először nekiálltam kinyírni, de rájöttem, hogy egyrészt macerás, másrészt a felrakás közben nehéz lesz rögzíteni. Így újra nyomtattam néhány elemet, és néhány perc alatt el is készültem vele.
Ezt a képet alakítottam át, majd a Blockposters segítségével készítettem el a nagy méretű változatot.
FORRÁS

Ilyen lett a Paint-tel szerkesztve, de felteszem az üreset is, hátha valaki más szavakat szeretne használni.

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!

Utólag, kérésre elkészítettem fekete-fehérben is poszter formájában a mondatokkal, és üresen is. Ha valakinek úgy könnyebb a nyomtatás.

Ui.: Ha valakinek tetszik, de nincs ideje a készítésével foglalatoskodni, szívesen elküldöm a poszteres változatomat, csak adja meg az e-mail címét, és jelezze, hogy melyiket szeretné!

23 Comments

Hozzászólás a(z) Unknown bejegyzéshez Válasz megszakítása