Bonbon varjú és társai

Múlt hétvégén Mádon tartották a nem is tudom hányadik “Furmint napok”-at. A kisebbik lányom is ott lakik már pár éve, és most felajánlotta, hogy készít néhány kreatív dolgot, aminek a bevételét nemes célokra fordítják majd a szervezők.
Természetesen ő is készített nagyon szép gyertyatartókat, de megkért engem, hogy a szőlőhöz, szürethez kapcsolódóan én is készítsek valamit. Horgolni szerettem volna, de valahogy semmire sem emlékeztem azok közül a dolgok közül, amit pár éve meghorgoltam, pedig rajz is, leírás is volt hozzá. Így, miután elpocsékoltam jó pár órát, más dolgot kellett kitalálnom. 
Így esett a választásom a bonbon figurákra, mert arra gondoltam, ha valaki kisgyerekkel sétál majd a rendezvény utcáin, és a gyerkőc meglátja a cukorkát a figura hasában, biztosan megtetszik neki, (már csak a cukor végett is), és egy ilyet kér a szüleitől.
Hogy kapcsolódjak a szürethez, vagy inkább az őszhöz, varjakat gondoltam készíteni. Mivel sablont nem találtam hozzá, így készítettem egyet, és elkezdődött a sorozatgyártás. Annyira a végére hagytam a dolgot, hogy kénytelen volt “papa” is beszállni a sablon körülrajzolásába, hogy nekem csak a nyírás és a ragasztás legyen a dolgom, pedig ilyet sose csinált még az elmúlt 29 év alatt. Úgy beszéltük meg a lányommal, hogy készítek 5-5 varjút, baglyot illetve macit is, hogy legyen miből válogatni.

 

A képek után jöjjenek a sablonok: 
FORRÁS

FORRÁS
Végül pedig jöjjön az én kis varjú komám. Egyébként menet közben jutott eszembe, hogy a varjúnak is olyan szárny kellett volna, mint a bagolynak, amit a férjem is helyeselt, de miután közöltem vele, hogy akkor legyen szíves és rajzolja körül még tízszer a szárnyat, azt mondta, jó lesz így is. De ha az iskolában esetleg elkészítjük, biztos, hogy szárnyat fogunk neki csinálni (vagy nem).
Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!
Jó kreatívkodást!
Végül még egy jó tanács: A macinál látható testnél túl nagy a kivágandó rész. Ha azt szeretnétek elkészíteni, vegyétek kisebbre, mert akkor lötyögni fog benne a cukorka, vagy a bonbon!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.