Én és a nyár – Nyári élmények másképp

Körülbelül 6 évvel ezelőtt (még a blogolás előtt) találtam egy olyan külföldi oldalt, ahol “It’s all about” címmel készített valaki különböző témákban kis posztereket, tematikus rajzokat, nem is tudom, hogy is kellene elnevezni. Akkor, amit azon az oldalon találtam, mindet magyarosítottam, és az akkori osztályomnak minden egyes posztert rajzlapra kinyomtattam, ők pedig a keretekbe rajzolgattak, a feliratnak megfelelően. (Talán kicsit bonyolult, ahogy magyarázom, de mindjárt meglátjátok, miről is beszéltem.) 
Sajnos azok az oldalak már nem találhatóak meg az oldalon, de van helyettük más.
FORRÁS
Most, ahogy kerestem valamit az egyik mappámban, ez is “előkerült”. Nem mintha eddig nem lett volna meg, csak valahogy mindig túlgörgettem rajta. Tegnap viszont elővettem a nyári témát, kicsit csinosítottam még rajta, kinyomtattam, és ma ennek a segítségével idézték fel a gyerekek a nyári élményeiket. Már aki egyáltalán emlékezett valamire, mert egy kicsi elsős közölte velem, hogy ő nem volt sehol, és nem csinált semmit. Végül mégis sikerült neki is elkészíteni a kis rajzait.
Ilyen alkotások születtek. (A fotón vegyesen láthatóak az elsősök és másodikosok rajzai.)

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!
Jó kreatívkodást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.