Reggeli beszélgetőkör 15. Klímanók

Tegnap megismerkedtek a gyerekek a klímanókkal, és ma alig várták, hogy folytassam a mesét. Így “engedve az erőszaknak” a következő mesét olvastam el, ami Mindentbele Béláról szólt. Utána egy gyors játék következett, a könyvhöz készült játék ötlettár alapján.

 1. Hetes megszámolja a tanulókat, megbeszéljük a napokat, az időjárást.

2. Mese Mindentbele Béláról
“Na de hol is tartottam? Á, igen, szóval a baj és gubanc Mindentbele Bélával kezdődött. Persze, persze, róla sem hallottatok még, pedig ha látjátok az utcán eldobált szemetet, cigarettacsikket, banánhéjat, tejeszacskót, tudhatjátok, hogy arra közeledik. Vagy ha nem tud jönni, mert megint sok a dolga, legjobb, ha segítetek neki és lehajoltok ti magatok egy-egy rakoncátlan szemét után, és kidobjátok a legközelebbi kukába. Ha kicsit füleltek, halljátok majd utána Mindentbele Béla megkönnyebbült sóhaját.
De hogy az elején kezdjem, volt idő, amikor a szemét eldobálásnak csak egy manója létezett, ő volt Mindentbele Béla. Ez a manó kapta feladatának, hogy az utcák tiszták maradjanak, az emberek házaiból kikerüljön a szemét, és a sok felesleges holmi. 
Nagyon ügyes kis manó volt a mi Bélánk, remekül ellátta a feladatát, nem hallottam felőle panaszt se palackpostán, se madárcsicsergésben, de még füstjel sem érkezett aggasztó hírekkel.
Azonban ahogy telt múlt az idő, olyan anyagok jelentek meg Béla szemétdombján, amivel sehogy se tudott mit kezdeni. Nem is csoda, hiszen Béla nem tudott semmit ezekről az anyagokról, nem látott még azelőtt műanyagot, nem tudta, mit kezdjen az egyre nagyobb fémkacatokkal, a törött üvegcserepek megvágták a kezét, a papírrengeteg pedig összekeveredett mindennel. Hatalmas volt a rendetlenség és sehogy se lehetett megállítani a szemétkupac növekedését.
Béla kezdett erősen elfáradni a szemét gyűjtögetésében. Már nem hajolt le minden eldobott csoki papírért az utcán, nem kukkantott be az emberek lakásaiba felesleges holmit kutatva. Úgy belefáradt a nagy munkába, hogy voltak napok, amikor ki se kelt az ágyából, vagy ha kikelt, akkor csak üldögélt az egyik szeméthegy tetején és a vállát vonogatta. 
Egy nap halk csörgést hallottam az ablakom alól beszűrődni. Kiléptem az ajtómon és mit látok? Mindentbele Béla ott kucorgott az ereszem alatt, kezét-lábát behúzva a kukaruhájába, csak a szeme látszott ki, ahogyan nagyokat pislogott. Megsajnáltam szegényt és kedvesen behívtam a szobámba egy teára. Lassan megnyugodott és elmesélte, miért hagyta abba a rábízott feladatot.
– Nem bírok ezzel a sok mindennel egyedül Kapitány! – sóhajtott bánatosan, és felhajtotta maradék teáját. – Tessék engem végleg felmenteni a munkám alól. Nyugdíjazni. Vagy leépíteni. Vagy felmondok. A lényeg, hogy nem csinálom tovább ezt a munkát.
– No-no, kedves Bélám, hát nem megy az csak úgy! – mondtam erre, és leültem mellé a fotelembe. –Nem hagyhatjuk, hogy a sok szemét mindent ellepjen, nem az a megoldás, ha hátat fordítunk a problémának! Hanem mondok neked valamit drága barátom! Itt az ideje, hogy kibővítsük a csapatodat és munkatársakat adjak melléd. Ha a sok szemét nem tűnik el magától, hát kezdenünk kell valamit vele! Ha külön-külön gyűjtjük a hulladékokat, remekül fel lehet őket használni. Csak tudni kell a módját.”
3. Játék: Melyik klímanóhoz tartozik? (2. sz. játék alapján)
Többféle anyagú hulladék képét mutattam a gyerekeknek, ők pedig megmondták, hogy melyik klímanóhoz tartozik. 

FORRÁS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.