Adventi tevékenységek 1. : Karácsonyi agamograph kép készítése

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei tervem is az, hogy egy kicsit emlékezetesebbé tegyem az adventi időszakot az iskolában, azáltal, hogy minden napra viszek valami kis plusz dolgot: kreatív munkát, feladatlapot, dalt, mesét, mesefilmet. A cél, hogy délben úgy váljunk el egymástól a tanítványaimmal, hogy “ma is érdemes volt iskolába jönni, mert amellett, hogy tanultunk, csináltunk is vala mi klassz dolgot”. (Nem mintha máskor nem figyelnék erre oda, de most hatványozottan szeretném ezt.)
Mi mással is indíthattam volna idén, (miután ráakadtam), mint egy agamograph képpel. Dióhéjban el is mesélem az okát:
Nem tudom, az elmúlt öt év alatt szóba került-e, hogy vallásos családban nőttem fel, mikor én gyerek voltam, minden éven mentem a nagymamámmal “Szent család járásra”. (ITT olvashattok róla részletesen, nálunk is hasonlóan zajlott.)
Az egyik szomszédunknál volt egy olyan szentkép kitéve a kis házi oltárra, amit ha egyik irányból néztünk, akkor Szűz Máriát láttuk, ha a másik irányból, akkor Jézust. Megmondom őszintén, én náluk csak ezt a képet néztem egész idő alatt, hol erre, hol arra dőlve. Persze, az egy kicsit más volt, mint ez az általunk készített rajzocska, de amíg a prototípust készítettem, szeretettel gondoltam vissza nagymamámra,  és a többi szentcsalád járó szomszédra, akik közül sajnos már csak egy nénike él.
FORRÁS
A gyerekeknek kinyomtattam a képet, (utólag az jutott eszembe, hogy egyszer talán készítek egy sajátot is), és a könnyebb színezés érdekében színkódokkal jelöltem az egyes területeket. Így tényleg könnyen ment a munka. Színezés után a nyírást meghagytam a kolléganőmnek és magamnak, mert arra gondoltam, hogy ha már ügyesen elkészültek a rajzok, ne egy nyírásnak essenek áldozatul. Azt hittem, hogy a vonal mentén a legyezőhajtás könnyű lesz, de menet közben azt is átvállaltuk néhány tanulótól. Pénteken színeztek a gyerekek, ma nyírtuk és hajtogattuk. Volt néhány tanuló, aki annyira alaposan színezett, hogy nem készült el teljesen, azt hittem, ma szünetben esetleg lesz idejük befejezni, aztán teljesen kiment a fejemből, és nem osztottam ki nekik a rajzokat, csak a nap végén, hogy otthon fejezzék be. Az övékét holnap fogjuk formára hajtani.

 

Ha tetszik az ötlet, készítsétek el Ti is!
Jó kreatívkodást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.