Olvasásgyakorlás szókeresővel

Pár éve bukkantam rá olyan feladatkészítő generátorokra, amivel én magam tudok különböző játékos feladatlapokat készíteni. Egyik ilyen a szókereső. (Pontosabban nem is egy van ezekből, hanem több is, mind szókereső, csak van, amikor az egyiket használom, van, amikor a másikat. Épp mikor melyikre akadok rá előbb.)
Ez már csak azért is jó, mert magam választhatom ki a szavakat, sőt van, amelyiknél én dönthetek arról is, hogy milyen módon, milyen betűtípussal helyezkedjenek el ezek a szavak.
A kettővel ezelőtti osztályomban volt egy kedves tanítványom, aki százszor jobban lelkesedett órákon, ha meghallotta azt a szót, hogy FELADAT. Nem mintha a tankönyv nem azzal lett volna tele, de tudta, hogy ez azt jelenti, játékos feladat következik. Számtalanszor kért, hogy maradjon már felzárkóztatóra, és adjak neki FELADATOT. Mondanom sem kell, nem győztem feladattal, de örültem neki.
Az első napokra készítettem egy szókeresőt az újévvel kapcsolatban a másodikosoknak. Aztán eszembe jutott, hogy az elsősök is megpróbálkozhatnának egy ilyennel, így nekik olyan szavakat tettem bele, amiket már el tudnak olvasni, sőt a legtöbbet le is tudják írni.
Természetesen, ha megtalálták a szavakat a másodikosok, ők akár mondatot is írhatnak vele, vagy betűrendbe tehetik a szavakat, attól függ, hogy mennyi idejük lesz.

 

 

 
Ha tetszik az ötlet, nyomtassátok ki ti is, és kezdődhet a keresgélés!
Jó játékot, jó tanulást!

8 Comments

    1. Van, amelyiknél van megoldókulcs (például amivel az 1. szókereső készült), van amelyiknél nincs (például a 2.-nál én húztam be a Paint-tel.
      Én is csináltam ma egyet azzal, amit neked ajánlottam, pár perc alatt elkészült. Ha belejössz, és tudod, hogy melyik gomb mire való, akkor hamar megvan. :))

    2. Köszönöm a segítségedet! Nem is hittem, hogy foglalkozol még ezzel. Amint időm engedi kipróbálom. Abban pedig biztos lehetsz, hogy be fogok nézni. Már eddig is többször megtettem, ezután is így fogok tenni. Most pl. a szólabirintus generálód keltette fel a figyelmemet. Köszi.

Vélemény, hozzászólás?