Szorzótábla gyakorlása: Kinyitós – behajtós gyakorlóval

A szorzótábla gyakorlásához 3 játékos ötletet mutattam az elmúlt hetekben a gyerekeknek. Ezek közül az egyik a kinyitós – behajtós gyakorló.
FORRÁS
Az benne a jó, hogy a gyerekek egyedül is ellenőrizhetik magukat, hogy mennyire tudják már a szorzótáblát. A ketteshez beírtam a számokat is, nekik csak a külső oldalra kellett a szorzandókat írni, a hármasnál és a négyesnél egy üres alapba írták a szorzótényezőket és a szorzatot is, majd beragasztották a kész gyakorlókat a füzetükbe.

 

Természetesen ennek a nyitogatósnak több fajtája van fenn a különböző oldalakon, később láttam az alábbi, még egyszerűbb, nyomtatás nélkül is könnyen elkészíthető megoldást. (Bár kinyomtatva mutatósabb, van is hozzá a FORRÁSnál megjelölt oldalon sablon, de akinek nincs nyomtatója, egy körlapból is könnyedén elkészítheti, egy vonalzó segítségével.)
FORRÁS
A Facebook-on már mutattam a következő, szintén hajtogatós ötleteket, (ezek után álltam neki az egyszerűbb megoldások keresésének) de gondoltam, legyenek itt a többi mellett, hátha valakinek éppen ezek közül tetszik meg valamelyik.
FORRÁS
Ha tetszik valamelyik ötlet, készítsétek el Ti is, és kezdődhet a gyakorlás!
Jó játékot, jó tanulást!

Vélemény, hozzászólás?