Szorzótábla gyakorlása másképp 3. (Hetes, nyolcas)

Gondolom, már mindenki túl van a szorzótáblák tanulásán, de bizonyára akadnak olyan kollégák és szülők, akik még mindig küszködnek a memorizálással. Pár hete már mutattam ötleteket, hogy hogyan lehet játékossá tenni a tanulást, gyakorlást, most jöjjön újabb kettő!

A hetes szorzótáblához szintén jó megoldás a már korábban mutatott (3-ast, 6-ost segítő) Tic-tac-toe játék. A szabály ugyanaz, csak itt más számok kerülnek a mezőkbe, viszont itt is megvan a beírás logikája, ami könnyebben megjegyezhető, a játék során pedig a szorzótábla is megtanulható. Fényképet akkor nem készítettem, de most a poszthoz szerkesztettem egy képet a videóból, amit ha megnéztek, ti is megtudjátok, hogy milyen sorrendben kerülnek a számok az egyes mezőkbe.

Nem tudom, van-e köztetek valaki, aki a szorzótáblák tanítása során vizsgálta a szorzatok számjegyeit? Bevallom, én még soha. Felépítettük a szorzótáblát, megnéztük, hogy milyen összefüggés van az adott szám kétszerese, négyszerese, nyolcszorosa, illetve háromszorosa és hatszorosa között, de ennyi. Most viszont, megnézve a lenti videót, nagyon meglepődtem. Soha nem vettem észre, hogy a nyolc többszöröseinél az egyes helyi értéken csökkenő sorrendben követik egymást a páros számok, a tízes helyi értéken pedig egyet kivéve, szépen egyesével haladnak fölfelé. (Tudom, ez megint egy “módszertelen” módszer, de már megszokhattátok tőlem, és a lényeg, hogy működik.)
A szorzótábla megtanulásához azonban ez így önmagában kevés, hiszen nincs annyi idő egy-egy feladatnál, hogy állandóan végig írják a gyerekek az egészet és kiválasszák a megfelelőt. Ekkor azonban eszembe jutott, hogy az ötös és a kilences szorzótáblánál milyen hatékonyan használják a tanulók az ujjaikat, és rájöttem, hogy a nyolcasnál is működhet ez. (Az ötöst még nem mutattam, az lesz a következő bejegyzés.)
A tanulókkal közösen elmondtuk a nyolcas szorzótáblát, miközben én a táblára írtam a szorzatokat, majd megvizsgáltuk az egyesek helyén álló számokat. Először azt igyekeztünk megjegyezni.

 

Sorba nyitogattuk az ujjainkat, és ismételtük a számokat.
Utána a tízes helyi értéken álló számok sorrendisége már egyértelmű volt a számukra. És mivel a bal kezük kisujjánál a 4 tízessel (negyvennel) fejezték be, megjegyezték, hogy a jobb kezük kisujjánál szintén a 4 tízessel kell kezdeni (folytatni), és ugye megint csak sorba 8-6-4-2-0.
Sokkal egyszerűbb volt órán elmagyarázni, mint most leírni, de remélem érthető!
Ha közületek valaki szintén hasonló gondokkal küzd, és most a bejegyzés után úgy gondolja, hogy ez is egy lehetséges módja a nyolcas szorzótábla begyakorlásának, próbálja ki!
Jó játékot, jó tanulást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.