Tanulmányi munka értékelése Hupikék törpikékkel

Az idei nyári szünetem főleg a ház körüli munkával telt, így életemben először nem kipihenten és felkészülve, hanem kicsit fáradtan, és kis káosszal a fejemben kezdtem meg augusztusban a munkát. Máskor a szünet azzal telt, hogy kicsit pihentem, kicsit dolgoztam, elkészítettem a teremdekorációt, néhány feladatlapot, Mikulás műsort, stb, stb… szóval elég sok mindent. Azért igyekeztem ám most is, és bár az utolsó pillanatban, de még a gyerekek érkezése előtt helyére került az értékelő tábla is, amit most Neked is szeretnék megmutatni, hátha megtetszik, és raktározod későbbre. Vagy a hétvégén elkészíted Te is.

Régóta szerettem volna törpikés dolog köré építeni a tanulmányi munka értékelését és augusztus vége felé arra gondoltam, hogy legyen ez az a tanév, amikor megvalósul. Ezért készítettem a törpikés ajtódíszt és szülinapi tablót (amit ITT mutattam), és előkerestem a tavaly készült törpikés órarendet (ha érdekel,  ITT rátalálsz).

A tanulmányi munka értékeléséhez pedig az alábbi táblát álmodtam meg:

 

Jó pár éve egy kedves asszisztens kolléganő az évek során felhalmozódott maradék színes papírokból különböző méretű köröket nyírt ki nekem, amiből több dolgot készítettünk annak idején, de rengeteg körforma van még most is. Ehhez az értékelőhöz a barna árnyalatait használtam fel, ezekből lett a mező.

 

A körformán található törpikéket ITT találtam, míg a tanulókat megszemélyesítő törpikéket ITT.  (Belőlük annyi sok van, hogy nem töltöttem ide fel, a forrásnál megtalálod és válogathatsz kedvedre.)

Minden tanuló választott magának egy figurát, amivel majd útnak indul, hogy félévre, vagy a tanév végére hazaérjen Aprajafalvára. A korábbi évekhez hasonlóan, ha valaki összegyűjt 10 matricát, vagy nyomdát, illetve ötösre ír egy témazáró dolgozatot, léphet majd egyet a táblán. Ha figurás mezőre ér, akkor húzhat majd egy kártyát, amin hasonló meglepetések lesznek, mint korábban a szerencsekeréknél, a rulettnél, vagy a Suli-polinál.

Hogy a szülők is számon tudják tartani, hogy hol tart a gyermekük, mindenkinek lesz egy gyűjtőfüzete. (Amint elkészül, mutatom.) Amikor lépnek majd a táblán, kapnak egy matricát a füzetbe. Nagyon tetszik a gyerekeknek a dolog, remélem kellően fogja őket motiválni a tanulásban!

Vélemény, hozzászólás?