A szülővé válás már a családalapításkor, családtervezéskor kezdődik. Azon felül, hogy a férjemmel szimpatikusak voltunk egymásnak, az is fontos volt, hogy egyetértsünk abban, hány babát is szeretnénk. Van olyan ismerősöm, aki tudta, hogy a párja nem szeretne babát, mégis kapcsolatban maradt vele, mert azt gondolta, később megváltozik a barát véleménye. Hát nem változott. Nem kalkulálhatjuk bele, hogy majd úgyis meggondolja magát.

Visszatérve a családtervezésre. Tudom, hogy nem pénztárcafüggő, hogy hány babát szeretnénk, nálunk mégis szóba került, hogy mennyit is tudnánk rendesen felnevelni. Nem akartuk azt, ahogy a vicc mondja, ahol kilencnek nincs mit enni, ott a tizedik is megél. Számomra 3 gyerek lett volna az ideális (szerintem azért, mert mi is hárman vagyunk testvérek), de mivel a férjem családja tele volt ikrekkel, nem mertük bevállalni a harmadikkal együtt érkező negyedik babát.

A családtervezés másik fontos pontja a szülők (elsősorban az anyák) életkora. Harminc évvel ezelőtt az volt a természetes, hogy a középiskola elvégzése után a lányok férjhez mentek. Mivel én tovább tanultam, csak 21 évesen mentem férjhez (ami akkoriban már majdnem későnek számított), és úgy beszéltük a férjemmel, hogy rögtön szeretnénk babát. Ez az életkor jó pár éve kitolódott, és ma inkább a harminchoz közel szülnek a nők a 20 helyett. Mindkét lányom meghökkenve mondta pár éve, hogy el sem tudta volna képzelni, hogy 21 évesen férjhez menjen és családot alapítson.

Amint a lányaim betöltötték a 25 évüket, egyre gyakrabban mondogattam nekik, hogy ketyeg a biológiai órájuk, amin főleg a nagyobb mosolygott. Természetesen később igazat adott nekem ebben. A baba ugyanis nem akkor érkezik, amikor mi eltervezzük, hanem amikor ő akarja. És ez lehet, hogy több év után történik csak meg. Ezt is bele kell kalkulálni. Meg azt is, hogy mikorra tervezzük a második, sokadik babát. Tudom, hogy ez így most furcsán hangzik, meg túl papírszagú, de egy felelősségteljes szülőnél ez szerintem elengedhetetlen. Természetesen menet közben változhatnak a dolgok, de fontos, hogy legyen egy elképzelésünk a leendő családunkról! És hogy ki, hány éves korára lesz alkalmas a szülői szerepre, az egyénenként változó. Van, aki huszonévesen már elég érett, de olyan is lehet, hogy még a negyvenhez közel sem nőtt be a feje lágya. A lényeg, hogy mindenki tudja, érezze, hogy mikor jön el nála az idő a családalapításra!