Boldogságóra december: Minden napra egy boldogító jócselekedet!

December az adventi készülődés időszaka, amire én évek óta különös hangsúlyt fektetek. Idén ezt összekapcsoltam a boldogító jó cselekedetekkel.

A téma feldolgozását a mese megbeszélésével és a hozzá kapcsolódó feladatokkal kezdtük, de minden nap foglalkoztunk a témával, a különböző mesék, versek, kisfilmek segítségével, amit az interneten találtam. Páros feladattal oldották meg a tanulók a „Kezdőbetűk üzenete” című feladatot, ahol nagyon ötletes mondatok születtek.

Az adventi kihívás segítségével igyekeztem a családot is bevonni a havi témába. Volt egy óriás karácsonyfánk 24 csomaggal, amit azok a gyerekek színezhettek ki, – naponta egyet-egyet – akik aznap valami jót cselekedtek. Mondanom sem kell, minden nap több gyerek állta körül a színezőt. Ezek a gyerekek választhattak maguk, vagy valaki számára egy kis ajándékot is.

Egy internetes felhívás kapcsán megismerkedtünk Hétvári Andrea költőnővel és verseivel, melyek közül egyet meg is tanultunk. Közelebbi kapcsolatba kerültünk a költőnővel, aki hangüzenetet is küldött a gyerekeknek, majd mi is elküldtük neki karácsonyi és újévi jókívánságainkat ugyanilyen hangüzenetben.

Az egyik alkalommal jókívánságaikat fogalmazhatták meg a tanulók, amiből tablót készítettünk, majd az utolsó tanítási napon a novemberben megírt képeslappal szereztek örömet osztálytársaiknak. Tőlem is kapott mindenki egy szép képeslapot, és remélem, hogy sok gyereknek szereztem így én is örömet, és sokáig megőrzik a szívükben ennek a hónapnak, és az adventi készülődésnek a lényegét. Ahogy azt Teréz anya mondása is tartja: nagy dolgokat nem tehetünk, csak kicsiket, nagy szeretettel.

Vélemény, hozzászólás?