Olvasóvá nevelés barátunk, Hétvári Andrea költő, meseíró műveivel

Még tavaly novemberben, egy véletlen folytán akadtam rá a „VERSMONDÁSÉRT MESEKÖNYV!” címet viselő felhívásra. Hétvári Andrea költőnő arra kérte a szülőket, pedagógusokat, hogy készítsenek ünnepi versvideókat olyan karácsonyi versekből, amelyek az ő Facebook oldaláról (Rímtündér oldalról) származnak.

Az osztályom tanulóinak tetszett a felhívás, úgyhogy nekiálltunk és megtanultunk egy verset, amit utána közösen nemcsak elmondtunk, de el is énekeltünk. Mindemellett egy kis tanítványom önállóan is megtanult egy Hétvári Andrea verset, amiről szintén készült egy kis videó.

Januárban aztán az eredményhirdetésnél kiderült, hogy az osztályunk nyerte meg a versenyt, és az azzal járó mesekönyvet. Ezt követően kaptuk tőle a felkérést az egyik, még megjelenés előtt álló könyvének az elolvasására, ami annyira tetszett a gyerekeknek, hogy az egyik rajzórán illusztrációt is készítettek hozzá.

A költőnő, “Andika néni” is látta a rajzokat, és hallhatta, hogy milyen szépen olvasnak a gyerekek, amit egy hangos verssel köszönt meg nekünk.

Így kezdődött a barátságunk, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egyre több gyerek olvas szívesen, és nem azért, mert muszáj. És nem csak az olvasókönyv olvasmányait, hanem a könyvtárból is sorra kölcsönzik ki a hosszabb-rövidebb meséskönyveket, regényeket, versesköteteket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.