Szerkeszthető oklevelek minden alkalomra 2.

Egy tavaly augusztusi posztomban mutattam egy külföldi oldalt, ahol online tudtam okleveleket szerkeszteni. Két héttel ezelőtt, az akkor már második hete tartó digitális távoktatás során úgy gondoltam, meglepem a szülőket és a gyerekeket egy-egy névre szóló oklevéllel. Miközben az oklevél …

Szerkeszthető hóemberes társasjáték

Évek óta követek jó pár külföldi bloggert, honlap szerkesztőt, akik rendszeresen küldik a hírleveleiket. Ez azért nagyon jó, mert ha éppen kifogynék az ötletekből, szembe jön velem néhány olyan oldal, amit csak magyarosítani kell, és már lehet is használni. Ma …

Feladatgenerálók a műveletek gyakorlására 1.

Négy hete kezdtük el a szorzó- és bennfoglalótáblák tanulását, eddig vettük a kettest, hármast és a négyest. Igyekszem a korábban bevált játékos feladatokkal gyakoroltatni most is, illetve újabb ötleteket is bevetettem a tanulás megkönnyítésére, de az az igazság, hogy ameddig …

14 az 1-ben feladatgeneráló

Kicsit meglepő a cím, de bevallom őszintén, nem tudtam olyat kitalálni, ami pontosan utalna ennek a feladatgenerálónak a funkciójára. Itt ugyanis miután begépeltük a szavakat, a program készít nekünk egy szókeresőt, összekeveri a szavak betűit, így generál egy újabb feladatlapot, …

Weboldal ajánló: Feladatgenerálók “mindenhez”

Enyhe túlzással választottam ezt a címet a posztnak, de ha ellátogattok az általam most bemutatásra váró oldalra, ti is ezen a véleményen lesztek. Több száz feladat, több millió kombináció, ahogy azt a kép és az oldal ígéri. Már az évre …

Szóforma feladatlap generáló 2.

Imádom a Pinterest-et! Miután mentettem és használtam a szóforma generálót (ITT mutattam nektek), mára a Pinterest küldött nekem egy jobbat. Bár ez sem tökéletes, de jobb, mint az előző, így ezentúl én biztosan ezt fogom használni. Persze a másikat sem …

Szóforma feladatlap generáló 1.

Pár napja mutattam azt a feladatlapot, amit szóformának neveztem el, mivel a szavak helyett négyzet és téglalap formák vannak megadva. A gyerekeknek ez alapján kell kitalálni, hogy melyik szó melyik formába írható, vagy ahogy én felvezettem nekik, melyik szó melyik …

Szólabirintus generáló

Az elmúlt évek alatt számtalan véletlennek köszönhetően bukkantam olyan oldalakra, ahol különböző feladatgenerálók voltak. Néhány sikertelen, félig sikerült próbálkozás után legyártottam azokat a feladatokat, amiket versenyeknél vagy csak a tanítványaim “szórakoztatására” használtam fel. A legelső, nem is tudom hány éve …

Sztorikocka generáló

Amikor az idő gyakorlásához kerestem feladatokat, egy feladatgenerálós oldalra is eljutottam. Ott találtam egy olyan generálót, ami a fogalmazáshoz nyújthat segítséget. Az osztályomnak gondot okoz egy fogalmazás megírása, valahogy nem tudnak még önállóan mondatokat alkotni. Ezért arra gondoltam, sokkal könnyebb …