Anyák napi ötlet: Szívszövés

Miután elkészültünk az anyák napi ajándékokkal, (amit most már csak utólag fogok megmutatni, mivel egy anyuka is olvassa a bejegyzéseket), a héten a tantermünket csinosítgattuk. Pár éve találtam ötletet arra, hogyan lehet két papírlapot úgy összeszőni (?), hogy a végén …

Kreatív március – képes napló helyett

Sokat gondolkodtam, hogy milyen címet is adjak ennek a bejegyzésnek, ami leginkább tükrözi a benne foglaltakat, de jobb nem jutott eszembe. A Facebook-on sok ötletet mutattam az elmúlt hetekben, képeket is mutattam a megvalósításról, de mivel ez a bejegyzés magamnak …

Összevont osztályban tanítok 4.

Hű, de hanyag lettem! Pedig azt ígértem, hogy folyamatosan beszámolok az osztályomban folyó munkáról. De sajnos, nem úgy alakultak a dolgok, az elmúlt hónapban például szemernyi időm sem volt. Persze ez továbbra sem jelenti azt, hogy nem tevékenykedtünk volna úgy, …

Hóemberből sosem elég – kreatív ötletek

Az elmúlt időszakban nem volt időm írni az osztályunkban folyó dolgokról, aminek több oka is volt. Elég, ha csak annyit mondok, félév. Felmérés, felmérés, felmérés, szorozva kettővel. Szöveges értékelés, írás, nyírás, ragasztás. Beszámolók, projektek lebonyolítása, …. nem sorolom tovább. Most, …

Középpontban: 2015 – matematika és rajzórán

A mai napot többek között arra is használtam, hogy keresgéltem feladatokat a következő napokra, hetekre. Holnap matek órán mind a két osztálynak színes gyakorlás jön, amibe tökéletesen illeszkedik az elképzelésem, miszerint számoljunk úgy, hogy közben az új év is benne …