Mondatfajták rajzzal és a vers

Tegnap írtam arról, hogyan tanítom a mondatfajtákat. Írtam, hogy a mondatokat gyerekek személyesítik meg: Mindentudó Tóbiás, Kíváncsi Kata, stb. Neki is álltam felkutatni a verseket, eredménytelenül. De vagyok annyira makacs, hogy nem nyugszom, míg elő nem kerül. Tudtam, hogy megvan …

Magánhangzók tanítása fonomimikával 5. Versillusztrációk

Nem tudom, mondtam-e már, hogy vizuális típus vagyok. Emlékszem, annak idején a történelem felelésnél is tudtam, hogy hol járunk (balra, fenn a mit tudom én melyik kép mellett, félkövér betűvel szedve, vagy éppen dőlten), csak éppen amikor rám került a …

Magánhangzók tanítása fonomimikával 4. Füzetvezetés

Két hete újra elővettem a magánhangzókat, miután észrevettem, hogy több gyerek keveri azokat (főleg az ű-ő-t, de néhányan egyéb betűt is). Gondoltam elejét veszem a későbbi problémáknak és egy kis plusz idő ráfordításával megpróbálom még alaposabban begyakoroltatni. Bár a betűk …

Magánhangzók tanítása fonomimikával 3. Versikék

A múlt heti hangoztatás közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha minden hívószóhoz lenne egy kis versike. Lehet, hogy van is valahol, de gondoltam, nem keresgéléssel töltöm az időt, hanem vagyok én olyan „költő”, hogy összehozzak néhány négysorost. Napról napra …

Magánhangzók tanítása fonomimikával 2. „Bemelegítés”

Ahogy arról hétfőn írtam egy bejegyzésben, a magánhangzók felismerésének, megkülönböztetésének gyakorlásához visszanyúltam egy régebben használt módszerhez, a fonomimika módszeréhez. (Már most szeretném leszögezni, hogy nem búvárkodtam heteken, hónapokon át a módszer mibenlétét kutatva, bár bevallom pár napja olvasok egy 1934-es módszertani …

Magánhangzók tanítása fonomimikával 1.

Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogy néhány tanulónak gondot okoz néhány betű olvasása, írása. Pontosabban fogalmazva, keverik az a-o, á-é, ö-ü stb. betűket. Nem mindenki mindegyiket, nehogy azt gondoljátok, csak egy-egy gyerek egy-két betűt. De akad a másodikosok közt is olyan, …

14 az 1-ben feladatgeneráló

Kicsit meglepő a cím, de bevallom őszintén, nem tudtam olyat kitalálni, ami pontosan utalna ennek a feladatgenerálónak a funkciójára. Itt ugyanis miután begépeltük a szavakat, a program készít nekünk egy szókeresőt, összekeveri a szavak betűit, így generál egy újabb feladatlapot, …

Weboldal ajánló: Feladatgenerálók „mindenhez”

Enyhe túlzással választottam ezt a címet a posztnak, de ha ellátogattok az általam most bemutatásra váró oldalra, ti is ezen a véleményen lesztek. Több száz feladat, több millió kombináció, ahogy azt a kép és az oldal ígéri. Már az évre …